2017. November 21. kedd
Sokan gondolják úgy, hogy a fogyókúra sikere kizárólag az elhatározáson és az akaraterőn múlik. Bár ezek is számítanak, egy új kutatás szerint egy másik tényezőnek is komoly szerepe van a fogyásban, ez pedig a diéta szabályainak összetettsége.

Az amerikai Indiana Egyetem és a berlini Max Planck Humán Fejlődéstani Intézet kutatói 390 olyan nőt követtek nyomon, akik kétféle diétát kezdtek el. Az egyik a Németország-szerte ismert Brigitte-diéta volt, amelynél egyszerűen követni kell egy adott étrendet, míg a másik a Weight Watchers program, amelynél minden étel egy adott pontszámot ér és naponta csak egy bizonyos pontszámig ehetünk.

fogyókúra, diéta

A kutatók megállapították, hogy minél összetettebbnek tűnt egy fogyókúra, annál hamarabb hagyták abba az emberek – az összefüggés függetlennek bizonyult a szociális és kognitív tényezőktől is. Emellett természetesen a környezet is számít, például hogy minden nassolnivalót eltegyünk a közelünkből.

A tanulság tehát az, hogy ha valaki fogyókúrázni szeretne, válasszon olyat diétát, amelynek szabályait egyszerű betartani. „Ha egy bonyolultabb diéta mellett döntünk, amely például a rugalmassága miatt vonzóbb, gondoljuk végig, mekkora erőfeszítést igényel nyilvántartani az elfogyasztott adagokat – javasolja Jutta Mata, aki jelenleg a Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora. Ha nagyon összetett diétát választunk, nagyobb valószínűséggel fogjuk feladni, így a legjobb, ha eleve másikat keresünk.”

A legnagyobb kihívást azonban nem is a súly leadása, hanem az elért testsúly megtartása jelenti: minél hosszabb ideig tartjuk be a diétás étrendet, annál valószínűbb, hogy sikerül megtartani súlyunkat.


Forrás: Medipress
2010. 01. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés