2024. Május 12. vasárnap
Magyarországon nincs sertésinfluenza-gyanús megbetegedés, de a hatóságok felkészültek a védekezésre – közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos hétfőn az MTI-vel.

Nincs járvány, nincs izgalomra ok – hangsúlyozta a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy még az Európai Unió területén sem találtak olyan megbetegedést, ami „igazoltan” sertésinfluenza lett volna.

sertésinfluenza, Magyarország

A tiszti főorvos ugyanakkor arra kér mindenkit, aki Mexikóból tér haza Magyarországra, hogy ha bármilyen, betegségre utaló tünetet tapasztal, azonnal forduljon orvoshoz. Az orvosoktól pedig azt kérik: jelezzék az epidemiológiai központnak vagy a tisztiorvosi szolgálatnak, ha gyanús esettel találkoznak – fűzte hozzá.

Falus Ferenc elmondta, problémát okoz, hogy a Mexikóból érkező turisták 95 százaléka nem csoportban, hanem egyéni utasként utazik, és a legtöbbször nem is egyenesen Budapestre érkeznek, hanem valamelyik európai városon keresztül, átszállással térnek haza. Közölte, hogy a Ferihegyi repülőtéren megerősítették az egészségügyi szolgálatot. Arra is fel vannak készülve, hogy adott esetben el lehessen különíteni a betegeket, és már a repülőtéren meg tudják vizsgálni a fertőzés-gyanús eseteket.

A szakember elmondta azt is: ha a vírus eljutna Magyarországra, „abban a pillanatban” el tudnák kezdeni az oltóanyag gyártását. Ez négy hetet venne igénybe, újabb négy hétig tartanának az ellenőrzések, így szükség esetén „gyakorlatilag 8-12 hét után az oltásokat tömegesen el lehetne kezdeni” – mondta. Az oltóanyag elkészítése ugyanazt a technológiát igényli, mint a szezonális influenzabaktérium előállítása. A tiszti főorvos elmondta, hogy Magyarország „különleges helyzetben van”, mert van saját gyártókapacitása.

Falus Ferenc emlékeztetett arra is, hogy tavaly 1,5 millió embert oltottak be az úgynevezett H1N1 típusú oltóanyaggal, ami három fajta vírus ellen adott védettséget. A szakember szerint ez az oltás nagy valószínűséggel keresztvédettséget ad, mivel azt valószínűsítik, hogy a most megjelent fertőzés is egy H1N1-es törzs.

Vasárnap a magyar külügyminisztérium nagyfokú óvatosságot javasolt a Mexikóba utazóknak a közép-amerikai országban kialakult közegészségügyi helyzet miatt. Szelestey Lajos szóvivő azt közölte, a tárca folyamatosan figyeli a fejleményeket, és szükség esetén újabb figyelmeztetést ad ki.

Emlékeztetett arra, hogy a sertésinfluenza miatt Mexikóban az összes tömegrendezvényt lemondták, nincs oktatás, még az adóbevallások határidejét is kitolták. A mexikói hatóságok legfrissebb adatai szerint az országban 103-ra emelkedett a gyaníthatóan az új típusú sertésinfluenza következtében elhunyt emberek száma, és 1614 embert kezelnek influenzaszerű tünetekkel, közülük négyszázat kórházakban.


Forrás: MTI
2009. 04. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés