2024. Április 20. szombat
A Londoni Egyetemi Kórház orvosai azt tanácsolják műtétre váró rákbetegeiknek, hogy vigyenek magukkal kellő mennyiségű cukormentes rágógumit a kórházba, és az operáció után naponta három alkalommal rágjanak is el egyet-egyet egy órán keresztül, mert ezzel jelentősen elősegítik gyógyulásukat.

Tanulmányok is alátámasztják, hogy a rágógumizó betegek emésztőrendszere sokkal gyorsabban helyreáll műtét után, és akár két nappal hamarabb is hazamehetnek a kórházból. De nemcsak rákos betegeknél hatékony a módszer: a császármetszésen átesett anyák, valamint a gyomorműtétből lábadozók is sokkal gyorsabban gyógyultak a rágógumi segítségével.

rágógumi, gyógyulás

Alastair Windsor szakorvos és munkatársai azon dolgoznak, hogy minél hatékonyabban segítsék betegeik műtét utáni felépülését. „Az egyik ok, ami gyakran késlelteti a műtéten átesettek gyógyulását, pont az, hogy a bél ilyenkor passzív állapotba kerül, és nem képes rendesen végezni a feladatát. Úgy tűnik, a rágógumi stimulálja a nyáltermelést, ami megindítja az enzimtermelést a hasnyálmirigyben, és ezáltal a bélrendszer is aktiválódik” – fejtette ki Dr. Windsor.

Már más tanulmányok is rámutattak, hogy a rágógumizás gyorsabb javulást eredményez a betegek körében, de egyelőre nem bizonyított, hogy mindez csupán placebóként működik, és azáltal éri el hatását, hogy a betegek számára megnyugtató érzést jelent, hogy tesznek valamit a gyógyulásuk érdekében, és ez már önmagában jótékonyan hat a bélfunkciókra, vagy valóságos fizikai gyógyulásról van szó.


Forrás: Medipress
2011. 07. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés