2024. Március 28. csütörtök
Rák elleni hatóanyagot kerestek, embernél és az állatoknál jól ismert nemi hormont, progeszteront találtak osztrák kutatók növényekben.

Az Innsbrucki Orvosi Egyetem szakemberei egy egyszerű megfigyelés alapján kutattak rák elleni hatóanyagokat: abból indultak ki, hogy a diófa lombkoronája meggátolja a fű és a virágok növekedését. Végül egy színtelen, szilárd anyagra találtak két növényben a diófa levelében és a tavaszi héricsben, amelyről kiderült, hogy progeszteron.

progeszteron

A sárgatesthormon néven is ismert progeszteron többek közt a megtermékenyített petesejt méhben való megtapadásában játszik döntő szerepet. A hormon emberi szervezetben kifejtett hatását már jól ismerik, a növényekben gyakorolt funkcióit azonban még fel kell térképezni – hívta fel a figyelmet munkatársaival Bernhard Glodny, az egyetemi klinika radiológusa a Journal of Natural Products című tudományos folyóiratban.

Az eddigi ismeretek egyre inkább azt mutatják, hogy a sejtekben sok alapvető, és evolúciós szempontból régi folyamat zajlik le. Legyen szó akár növényekről, akár állatokról, részben ugyanazok a szereplők tevékenykednek. Ez hasznára van a tudósoknak, mert az úgynevezett modellszervezetekben viszonylag egyszerű állatokon és növényeken vizsgálhatnak összetettebb folyamatokat.


Forrás: MTI
2010. 02. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés