2024. Március 28. csütörtök
A termékeny napok mérése ovulációs teszttel -  A terhességi gyorstesztek
Nem csak a terhesség meglétének megállapítását segítik ma már korszerű tesztek, de az ovulációs tesztekkel a termékeny napok kiszámítását sem kell a hőmérőre bízni. A 21. század lányai-asszonyai szerencsésebbek, mint elődeik, hiszen a fogamzóképesség egyre nagyobb biztonsággal befolyásolható, és működése is egyre inkább ellenőrizhető.

A gyógyszertárakban, drogériákban beszerezhető tesztekkel ma már könnyedén megállapítható, hogy mikor van a legnagyobb esély a várva várt gyermek megfoganására, és hogy sikerrel jártak-e a reménybeli szülők próbálkozásai.

terhességi teszt, ovulációs teszt

A termékeny napok mérése ovulációs teszttel

A női ciklus a menstruáció első napjával kezdődik, és a következő vérzésig tart. Ez idő alatt a szervezet felkészül a megtermékenyülésre: a méhnyálkahártya leválik, majd újraképződik, a petefészkek pedig petesejtet termelnek, mely a megérés után kiszabadul a petefészkekből – nagyjából a ciklus közepén. Ez az ovuláció.

A terhesség létrejöttére az ovulációt követő 12-24 órában a legnagyobb az esély, mivel a petesejt ezután mindössze egy napig él. Ha egy nőnek van peteérése, hormonális problémái sincsenek és mégsem sikerül teherbe esnie, vagy csak biztosra akar menni, akkor az ovuláció időpontjának megállapításával növelheti a teherbeesés esélyét.

A peteérés megfigyelésére többféle módszer létezik, pl. ultrahang, cervixnyák-vizsgálat, vagy az ébredési hőmérséklet mérése, de ezeknél sokkal egyszerűbb és biztosabb a peteérésjelző teszt használata.

A patikákban is kapható teszt működési alapja az ún. luteinizáló hormon (LH-hormon) vizeletben lévő szintjének kimutatása. Az LH-hormon szintje a ciklus során állandóan változik, legmagasabb szintjét az ovuláció előtti 24-36 órában éri el. Ez a változás a teszt több napon át tartó használatával nyomon követhető. Egy tesztdoboz általában öt tesztcsíkot tartalmaz, az elsőt 28 napos ciklus esetében a 11. napon kell felhasználni. Ettől eltérő hosszúságú ciklus esetében a tesztelés első napjának megállapításához a ciklus hosszából ki kell vonni 16-17 napot.

Az eredmény könnyen értékelhető a rajta található kontrollmező segítségével: miután a vizeletbe mártottuk a tesztcsíkot, az eredményjelzőn előtűnő jelet a kontrolljelzéssel összehasonlítva eldönthető, hogy van-e peteérés, és hogy milyen magas az LH-hormon szintje. A megtermékenyülésre a legmagasabb hormonszintet jelző napon, illetve az azt követő két napon van a legnagyobb esély. Ahhoz, hogy minél pontosabb eredményt kapjunk, a tesztet napközben érdemes elvégezni, lehetőleg minden nap nagyjából ugyanakkor.

A terhességi gyorstesztek

Ha az ovulációs teszt peteérést jelzett, és a reménybeli szülők éltek is a lehetőséggel, jön a következő izgalom: sikerült-e teherbe esni. Bár a terhesség gyanújelei (émelygés, hányinger, hányás, bizonyos ételek megkívánása, szagokkal szembeni érzékenység, stb.) jelezhetik, hogy sikerült megfoganni, az otthon is használható terhességi gyorstesztekkel biztosabbak lehetünk az eredményben.

A petesejt megtermékenyülése után a szervezet ún. HCG (humán choriogonadotropin) hormont termel – a terhességi tesztek e hormon vizeletben lévő koncentrációját mutatják ki. Mivel a hormon szintje eleinte nagyon alacsony, a gyorstesztekkel csak később, legkorábban a megtermékenyülés utáni körülbelül 10. napban, vagy az elmaradt menstruációgo után 2-3 nappal mutatható ki a terhesség.

A terhességi tesztek rendkívül könnyen kezelhetők, és az eredmény értelmezése is egyszerű, első lépésként azonban mindig olvassuk el a használati utasítást, hogy biztosan ne értelmezzük félre az eredményt.

Bár a terhességi tesztek egyre pontosabbak és megbízhatóbbak, mégsem teljesen tévedhetetlenek – az emberi testről már nem is beszélve –, ezért még negatív eredmény esetén is forduljunk orvoshoz, ha a menzesz elmaradt, és terhességre gyanakszunk. Ugyanez a helyzet a pozitív eredménnyel is: a teszt ugyan jelezheti, hogy megtermékenyült a petesejt, de azt már nem, hogy hova ágyazódott be. A nőgyógyász által végzett ultrahangos vizsgálat biztosan választ ad arra, hogy létrejött-e a terhesség, hogy a petesejt rendben, a méhbe ágyazódott-e be, és a magzat egészséges-e.


Szerző: Zsadon Sára

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés