2024. Április 19. péntek
Ha Harry Potter kalandjairól olvasunk, amint épp seprűn tanul repülni, az agyunknak ugyanazok a területei aktiválódnak, amelyeket akkor használunk, amikor valóságos élethelyzetekben, valódi emberek viselkedését figyeljük. A Carnegie Mellon University szakemberei az olvasási nehézségekkel küzdő és a stroke-ból felépülő páciensek érdekében vizsgálták egészséges felnőttek agyműködését.

Az idegtudósok már korábban is foglalkoztak azzal, hogy megértsék: mi történik az agyunkkal, amikor egy-egy szót vagy mondatot olvasunk. Egy komplex történet megértéséhez azonban egyszerre több agyterület összehangolt működésére van szükség: hogyan lesznek a betűkből szavak, a nyelvtan segítségével azok hogyan állnak össze mondatokká, miként kapcsolódnak egymáshoz a szereplők, hogyan alakul maga a cselekmény.

A nyolc felnőtt önkéntes, akik a vizsgálatra jelentkeztek, a Harry Potter és a bölcsek köve című könyv kilencedik fejezetét olvasta 45 percen át, mozdulatlanul fekve, miközben az MRI-vizsgálatra sor került. A szakemberek azért ezt a fejezetet választották, mert itt nem csak a cselekmény szövevényes, de számos érzelem is a felszínre kerül, ráadásul igen bizarr dolgok történnek: Harry például repülni tanul, Malfoy pedig egy háromfejű kutyával találkozik.

Ezzel együtt a tudósok számára semmi izgalmas sem történt: „A történelem során először most voltunk képesek egy olyan vizsgálatra, amelynek során az alany olvas, mi pedig a gép segítségével feltérképezzük, hogy az agyának mely területeire hogyan hat az olvasmány. Nem csak azt tudhatjuk meg, hogy mely neuronok vesznek részt a folyamatban, hanem azt is, hogy milyen információkat kódol az adott neuron” – állítja Tom Mitchell, a kutatás egyik vezetője. Ha nem csak szavakat, hanem egy összefüggő történetet olvasunk, az agyunknak ugyanazok a területei aktiválódnak, amelyeket akkor használunk, amikor valóságos emberek valódi érzéseit és cselekedeteit próbáljuk megérteni. Nem csupán szemantikai koncepciókat értelmezünk, hanem a korábbi személyes élményeinkhez is nyúlunk ilyenkor, vélekedik a szakember.


Forrás: Medipress
2014. 12. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés