2024. Március 29. péntek
Az University of Michigan kutatói szerint azok az egyetemista nők, akik gyakran néznek televíziót és valóságként kezelik az ott látottakat, nagyobb valószínűséggel helyezkednek bele az ott látott nemi szerepekbe. A média által sugallt képben a nők a párkapcsolat passzív szereplői, s mások (általában a férfiak) kívánságait részesítik előnyben, míg a sajátjukat elnyomják. Emellett megtanulják, hogy csak a megjelenés és a szexuális kisugárzás számít.

Rita Seabrook, pszichológia szakos doktorandusz szerint ezen szerepek elsajátításával a nők kisebb határozottsággal tudnak kiállni az óvszerhasználat mellett a megfelelő helyzetben, illetve szégyenteljesen élik meg a szexuális élményeiket. „A szexualitásban való magabiztosság ütközik a nők felé tartott elvárásokkal, miszerint tartózkodniuk kell az együttléttől a megfelelő körülményekig.” – magyarázta. A kutatásban 415 egyetemista lány vett részt, akik magukat szexuálisan aktív heteroszexuálisnak tartotta. Felmérték a heti televíziózással és a valóságshow nézéssel töltött órák számát, és megkérdezték a résztvevőket, hogy szerintük a látott tartalom megfelel-e a valóságnak.

Ki érdemli meg legjobban az adó 1%-át? Szerintünk ők... >>>

A kutatásban résztvevő nők hetente 11 órát néztek hagyományos televíziós műsort, négy órát pedig valamilyen valóságshow követésével töltöttek. Általánosságban alacsonytól a mérsékelt szintig vallottak a szexuális szégyenérzetről. „A társadalom által elvárt viselkedés elutasításának következményeivel kell szembenézni azoknak a nőknek, akik megtagadják a hagyományos nemi szerepet” – magyarázta Seabrook. „A média által sugárzott tartalom elsajátításával védik magukat az ítélkezésektől.”

Nagy tavaszi haj-és köröm kúra okosan - így lesz gyönyörű >>>

 


Forrás: Medipress
2017. 05. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés