2024. Április 19. péntek
Régóta vitatott kérdés, hogy vajon a hálószobában számít-e a méret, azaz, hogy egy férfinek mekkora a nemi szerve, nemrégiben azonban egy szakember továbbvitte a kérdést a férfiöltözők területére, ahol véleménye szerint igenis a méret a lényeg.

Dr. Christopher Morriss-Roberts, a Brighton Egyetem sport-szociológus doktorandusza annak járt utána, mennyire számít a férfiasság kérdése a sportban, illetve, hogy a sportolók maguk miként viszonyulnak saját testükhöz. A kutató nyolc londoni sportolót interjúvolt meg, köztük focistákat, teniszezőket és rögbi-játékosokat, akiknek a fele homoszexuális, másik fele heteroszexuális volt.

A válaszok alapján kiderült, hogy a férfiak bizony alaposan megnézik egymást az öltözőkben, és méreteiket igen gyakran hasonlítgatják a többiekéhez. Arra is fény derült, hogy a nagyobb pénisszel rendelkező férfiakat a csapattársaik általában bálványozzák, és többnyire ők lesznek a csapat vezéregyéniségei. A szakember azt is megállapította, hogy a pénisz mérete gyakran alapja a különféle beceneveknek, és ezek a célzások az öltözőn kívül is élnek.

Többen számoltak be például arról is, hogy ha egy megfelelő méretekkel megáldott csapattársukat látják egy bárban egy lánnyal beszélgetni, nem mulasztják el a hölgy figyelmét felhívni partnere adottságaira. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a homoszexuális férfiak magabiztosabbak a hetero férfiaknál, aminek dr. Morriss-Roberts szerint az lehet az oka, hogy míg két hetero férfi között nincs szexuális feszültség, ha egymás mellett öltözködnek, amint egy homoszexuális férfi is megjelenik, máris izzani kezd a levegő. Egyes sportolók azt is bevallották, hogy mielőtt meztelenül a többiek elé lépnének, igyekeznek nemi szervüket erekciós állapotba hozni, hogy jobban nézzenek ki, ám ez csupán a hetero férfiakra jellemző, a melegek úgy érzik, ez nem segítené őket abban, hogy beilleszkedjenek a többiek közé. Egy rögbi-játékos pedig egyenesen arról számolt be, hogy volt már példa arra, amikor valaki nem a sportteljesítményének, hanem a méretes nemi szervének köszönhetően maradt benn a csapatban. v

Dr. Morriss-Roberts ugyanakkor megjegyezte, hogy csupán egy nagyméretű pénisz nem elég a férfias hírnév eléréséhez, ahhoz szexuális aktivitásra is szükség van, vagyis megfelelő számú barátnőt is fel kell tudni mutatni. Ezzel együtt a kisebb méretekkel megáldott férfiak számára mindenképp az a vizsgálat üzenete, hogy részükről több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a csapat részeivé váljanak, és igazán befogadják őket.


Forrás: Medipress
2014. 03. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés