2024. December 21. szombat
Még két hétig lehet nevezni a Mellrák Elleni Küzdelem Hősei Pályázatra, amin 1 millió forint támogatáshoz juthatnak azok az önkéntesek, civil szervezetek, egészségügyi szakemberek vagy minden olyan jótevő, aki önzetlen munkájával segíti az emlődaganattal diagnosztizált nőket a gyógyulásban.

A pályázatra bárki jelölheti azt a személyt, aki méltó lehet a Mellrák Elleni Küzdelem Hőse díjra. A jelöléshez nem kell mást tenni, mint maximum egy oldalban összefoglalni a jelölt tevékenységét, amivel segíti a mellrákban érintettek életét. Ez a tevékenység lehet bármi, a lényeg, hogy a betegek javát szolgálja, például önsegítő csoport szervezése, ingyenes szemöldöktetoválás vagy akár egy tudományos kutatás is. A jelölést 2019. 07.14-én éjfélig várják a sajto@avon.com email címen, a pályázati kiírásnak megfelelő feltételek szerint.

A beérkezett pályázatok közül három díjazottat hirdetnek ki a szervezők. Két nyertest egy öt főből álló szakmai zsűri, egy jótevőt pedig a közönség választ ki. Érdemes nevezni a környezetünkben élő jótevőket, mert mind a három nyertes elnyeri az 1 millió forintos támogatást, amit a tevékenységére fordíthat.

A pályázat további részletei az alábbi honlapon elérhetők: https://avononline.avon.hu/palyazat


Forrás: Well PR
2019. 07. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés