2019. Október 15. kedd

Egy kanadai kutatók által vezetett kutatás szerint a fiatal nők mellmérete alapján következtetni lehet arra, hogy későbbi életük során mekkora az esélyük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására.


A kutatók egy jelenleg is zajló, az amerikai nővérek egészségi állapotát felmérő vizsgálat 92,000 résztvevőjének adatait vizsgálták.

mellméret cukorbetegség

Arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak a fiatal nőknek, akik 20 éves korukban már D kosaras melltartót hordanak, közel 60 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy későbbi életük folyamán cukorbetegség alakul ki náluk, mint kisebb mellméretű hölgytársaiknak. A betegség kialakulásának kockázata annál nagyobb, minél nagyobb a mellméret.

A Canadian Medical Association Journal című folyóiratban ismertetett eredmények szerint azoknak a dúskeblű, 20 év körüli nőknek, akiknek a testtömegindexe (azaz testmagasságához viszonyított testtömege) is magas, a cukorbetegséget illetően mintegy négyszeres rizikóval kell számolniuk.

A túlsúlyt – különösképpen a has tájékára koncentrálódó, ún. centrális típusú elhízást – már régóta összefüggésbe hozzák a cukorbetegséggel. Az új felfedezés szerint azonban a női mellben raktározódó zsírszövet egy újabb, az elhízástól független veszélyt jelenthet a betegség kialakulását illetően.

A kutatásban részt vevő tudósok szerint azonban egyelőre korai lenne egyértelmű párhuzamot vonni a női mell mérete és a cukorbetegségre való hajlam között, a feltételezés igazolása további kutatásokat tesz szükségessé.


Forrás: Medipress
2008. 02. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés