2020. Június 02. kedd
A meddőség egyre több fiatal nőt érint, melynek hátterében több ok is állhat. Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa a „hideg méh” néven ismert elváltozásra hívja fel a figyelmet.

A pszichés eredetű, vagy orvosi nevén funkcionális meddőséggel kapcsolatban általában kétféle vélemény olvasható a szakirodalomban: sokan az áltudomány témakörébe sorolják, így az egész problémakörrel nem is kívánnak foglalkozni. Mások mindent egyetlen tényezőre, a „hideg méh” típusú elváltozásokra vezetnek vissza. Az igazság, valahol a két véglet között van. Valóban van ilyen betegség és a hidegnek fontos immunológiai és hormonális hatásai vannak. A kiváltó okok között azonban nem csupán a hideg, fizikai hideg állhat, hanem az stressz következtében kialakuló keringési zavar is.

Hideg környezetben csökken a szervezet védekező képessége

A hideg hatását a szervezetbe jutó kórokozók bekebelezésére, ún. phagocytosisára korábban már kísérletben vizsgáltam – mondja Balázs professzor. A kísérlet egyszerű volt. Saját véremből származó, bekebelező, azaz phagocytáló sejteket preparáltunk és a kémcsőben hozzáadtunk élesztő gombákat tartalmazó tápoldatot. 60 perc múlva megszámoltuk, hogy egy sejt hány gombát tudott bekebelezni. Kiderült, hogy a 360 C-on tartott kémcsőben egy sejt átlagosan 6 gombát tudott „elnyelni, addig 250 C-on csak 1-2-t. A kísérlet igazolta, hogy a természetes védekező képesség első vonalát képező bekebelező sejtek működése hőmérséklet-függő.

Mit tehetünk a megelőzésért?

A méh állapotára a hideg mellett a vegyszerek, hormonok és életmódunk is hatással van. Egészségének megőrzése érdekében Balázs professzor a következőket tanácsolja:

Hideg, nedves  helyre, földre, kőre ne üljön, ne tartózkodjon hosszasan hideg helyen!

Nagyon hideg italokat ne fogyasszon!

Megfelelő módon öltözzön, lehetőleg használjon  zoknit! 

Ne fürödjön hideg vízben a menstruációs ciklus második felében, mert ebben a periódusban immunhiányos állapot alakul ki és a fertőzés esélye nagyobb!

A hagyományos tamponokról az USA-ban, az FDA kimutatta, hogy gyakran tartalmaznak vegyi szennyező anyagok, amelyek hormonszerű hatásúak, xenoösztrogének és meddőséget, fejlődési problémákat okozhatnak. Arra is felhívták a figyelmet, hogy kerüljék azon tampon és egészségügyi betétek használat, amelyek klórt, ill. más vegyszereket tartalmaznak. Helyettük természetes anyagokat használjanak: pamutból, gyapotból, selyemből (nem műselyemből).

Ne üljön túl sokáig, pláne hideg helyen! Nem megfelelő testmozgás gátolja egészséges vér és nyirokkeringést a kismedencében. Ez okozhatja a méhfal megvastagodását és növeli az endometriosis esélyét. „Szóval kelj fel, és jár! Legalább óránként egyszer. A méhnyálkahártyáról leváló sejtek hideg hatására retrográd, tehet az élettanival ellenkező irányba, a hasüregbe jutnak és endometriosis alakulhat ki. A phagocyta sejtek képesek ezeket a sejteket „feldarabolni” és megemészteni, tehát fontos szerepet játszanak az endometriosis megelőzésében.

A hagyományos hormonpótló terápia (HRT) tartalmaz szintetikus hormonokat, amelyek megszakítják a természetes hormon egyensúlyt. Ne használja a fogamzás-gátló tablettákat hosszabb ideig! Kutatások kimutatták, hogy a fogamzásgátló tabletták folyamatos szedése nyolc év alatt megszakíthatja a szervezet természetes hormon egyensúlyát, és növeli a mióma kialakulásának valószínűségét.

A csökkent pajzsmirigyműködés következtében kialakult immunhiány fontos rizikó faktor. A pajzsmirigy hormonjai fokozzák a phagocytosist, ezért is időben kell(ene) erre felfigyelni és a kezelést elkezdeni. Sajnos a helyzet az, hogy akkor találkozom a betegekkel, amikor már meddőnek nyilvánították őket vagy ismételten volt akár több spontán vetélésük is.

Miután a szexuális partnerek száma növeli az esélyét a kismedencei gyulladásnak, ezért a partnerek gyakori cseréje mindenképpen kerülendő. Az egyik kutatás Angliában kimutatta ugyanis, hogy a nők kismedencei gyulladásos betegsége 70% -kal csökkent, amikor a szexuális partner bakteriális fertőzöttségét megszüntették.

Fontos! Ne tartsa vissza a vizeletét! A hólyagban visszatartott vizelet bakteriális fertőzésre hajlamosít, különösen hosszabb hideghatás után.

Vegye komolyan a hüvelyi folyást! Ez forrása lehet a fertőzéseknek. A hüvely élettani savas kémiai hatása (pH) védelmet jelent.


Forrás: www.endokrinkozpont.hu
2015. 07. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés