2024. December 22. vasárnap
Károsan hat a gyermek fejlődésére -  Mi működik?
Szakértők szerint azok a szülők és tanárok, akik a gyerek megszégyenítésével próbálnak fegyelmezni és büntetni, rossz úton járnak, sőt kifejezetten kárt okoznak ezzel a gyermek számára.

Az Egyesült Államokban nemrégiben két extrém eset is napvilágot látott: az egyikben egy tanár szégyen-nyakörv viselésére kötelezte problémás diákjait, míg egy másikban a lányuk jegyeiben csalódott szülők leborotválták a 12 éves gyermekük haját, és arra kényszerítették, hogy pelenkában szaladgáljon az utcán.

megszégyenítés

Károsan hat a gyermek fejlődésére

A fentiek a legtöbb ember számára nyilvánvalóan elborzasztóak, de szakemberek szerint már ennél kisebb mértékű megszégyenítéssel is többet árt, mint használ.

Andy Grogan-Kaylor, a Michigan Egyetem munkatársa úgy véli, bármilyen megalázás károsan hat a gyermek fejlődésére, és semmilyen nevelési célt nem lehet vele elérni. Az ilyen büntetések ráadásul rendkívüli módon megrontják a gyermek és szülő közötti viszonyt, amely a gyermeknél depresszió vagy agresszió kialakulásához is vezethet.

Ezek helyett jóval hatékonyabb út, ha a szülő világos szabályokat állít fel gyermekei számára, és biztosítja a támogató hátteret minden körülmények között, hiszen pozitív dolgokkal mindig sokkal többet lehet elérni, mint negatívokkal.

Jennifer Lansford, a Duke Egyetem Gyermek- és Családvédelmi Központjának kutató professzora hozzátette, hogy a fentiekhez hasonló büntetési módok révén a gyermek kívülállónak fogja magát érezni, és az iskolai erőszakoskodó diákok figyelmét is magára vonhatja. Emellett mindez csupán lázadásra készteti, és ezután még kevésbé fogja megtenni azt, amire szülei vagy tanárai kérik.

Mi működik?

A fentiek elkerülése érdekében a szakemberek egyéb fegyelmezési módokat javasolnak. A tiltás helyett hasznosabb inkább azt kifejezni, amire rá akarjuk venni a gyereket, tehát a „ne rohanj” felszólítás helyett hatásosabb a „sétálj lassan” utasítás. Ha felállítunk szabályokat, azokat következetesen tartassuk is be, de ezek az elvárások legyenek reálisak. Mindig hallgassuk meg a gyerekünket, hogy miért tette, amit tett, és mindig magyarázzuk el, mi miért tartjuk azt rossznak. Egyes dolgok megvonásával is hatásosan lehet büntetni, például a tévénézés szüneteltetésével, egy osztályközösségben pedig az is nagyon fontos, hogy a helyes viselkedést jutalmazzuk.

Mindenekelőtt azonban mindig tartsuk szem előtt a legfontosabb szabályt: minden tiltásnál vagy parancsnál hatásosabb a példamutatás, vagyis mi is aszerint cselekedjünk, amit elvárunk a gyerekeinktől.


Forrás: Medipress
2012. 05. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés