2024. Április 19. péntek
Az már köztudott tény, hogy az anyatej számos olyan tápanyagot tartalmaz, amire egy újszülöttnek szüksége van élete első hónapjaiban, ám azt talán kevesebben tudják, hogy az anyák már az anyaméhben is biztosítanak valami tejszerű táplálékot gyermekeik számára.

Ez a hisztiotróf néven ismert folyadék energiával látja el a magzatot, illetve olyan biokémiai elemekkel, melyek nélkülözhetetlenek a terhesség első 11 hetében zajló növekedéshez. Ebben az időszakban ugyanis a magzat még túlságosan kicsi ahhoz, hogy a köldökzsinóron keresztül jusson el hozzá a szükséges tápanyag, ezért ehelyett ekkor még a méh mirigyei által termelt glikogén és cukros fehérje táplálja őt. Ezek az összetevők beszívódnak a méhlepénybe, a magzat pedig a növekedéséhez használja fel.

A kutatásban résztvevő John Aplin, a Manchester Egyetem szakembere megjegyezte, hogy az anya étrendje, illetve egyéb tényezők – például a dohányzás – befolyásolhatják ezeknek az összetevőknek a méhfalba való beépülését, sőt akár megnövelhetik a kockázatát annak, hogy a születendő gyermek később elhízott vagy cukorbeteg legyen. Aplin és csapata abortuszon átesett nők által felajánlott méheket, placentákat és embrionális szöveteket vizsgált, és egy speciális festékkel beszínezték azokat a területeket, ahol glükogént találtak a szövetekben. Azt találták, hogy a cukros molekula a méhfalon volt jelen nagy mennyiségben, ahol aztán apróbb molekulákra – például glükózra – bomlott és beszivárgott a méhfal és a méhlepény között található üregbe. Ezek után mindez felszívódott a méhlepénybe, és így az embrió hasznosítani tudta a növekedéséhez. A szakemberek azt is megfigyelték, hogy 11 hét után ez a folyamat már megszűnik, mivel ekkorra a magzat már elég nagy ahhoz, hogy a köldökzsinóron keresztül vegye fel a szükséges tápanyagokat. Alpin professzor szerint ezek a felfedezések azért is nagyon fontosak, mert a lombikkezelések hatékonyabbá tételében is sok segítséget nyújtanak, és ismét felhívják a figyelmet arra, hogy az embrió fejlődése szempontjából milyen kritikus időszak az első néhány hét.


Forrás: Medipress
2015. 05. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés