2024. Március 28. csütörtök
A legújabb kutatás szerint a szezonális influenzaoltás a halálos H7N9 madárinfluenza vírus ellen is kiválthat immunvédelmet.

Ez a Kínában 2013-ban megjelent madárinfluenza törzs a fertőzött emberek egyharmada esetében okoz halált. „Egyértelmű bizonyítékaink vannak arra, hogy az influenzaoltásra adott normál immunválasz védettséget ad az olyan veszélyes és rendkívül egyedi influenzavírus törzsek ellen is, mint a H7N9” – nyilatkozta a Journal of Clinical Investigation február 17-i számában közzétett tanulmány társszerzője, Patrick Wilson, a Chicagó-i Egyetem munkatársa. „Most olyan módszereket kell kidolgoznunk, amelyekkel felerősíthetjük ezt a választ.”

A kutatásban 83 immunrendszer antitestet vizsgáltak meg 28 olyan emberből, akik megkapták a szezonális influenza elleni védőoltást. Ezen antitestek közül 7 százalék reagált a ritka H7 vírustörzsekkel szemben annak ellenére, hogy ezeket a törzseket a szezonális influenza vakcinák nem vették kifejezetten célba. Három antitest teljesen semlegesítette a H7N9 madárinfluenza vírust, és ezt az eredményt egereken végzett kísérletekkel is igazolták. Wilson elmondta, hogy a következő feladat ennek a reakciónak a szélesebb körű kiaknázása lesz, hogy olyan vakcinákat és gyógyszereket lehessen kifejleszteni, amelyek széles körű védelmet nyújtanak az influenza vírustörzsek ellen.


Forrás: Medipress
2015. 02. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés