2020. December 03. csütörtök
A légszennyezés nem csak légzőszervi betegségeket okoz, de növeli a szívrohamok kockázatát, fokozza a koszorúér-betegség és általában az érelmeszesedés kockázatát, derült ki német és amerikai vizsgálatokból.

Az 1999-ben, a Ruhr vidéken indult HNR-vizsgálatban időről-időre közel ötezer egészséges felnőtt egészségügyi adatait dolgozzák fel. A legutóbb az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóiratában megjelent adatok szerint a hosszú ideig szennyezett levegőn élő embereknél az érelmeszesedéses folyamata mérhetően fölgyorsul, azaz a nyaki ereik fala korábban válik kórosan vastaggá, mint azoknál, akiket tiszta levegő vesz körül.

légszennyezés, érelmeszesedés

Egy másik, amerikai tanulmányban Nino Kuenzil és munkatársai kimutatták, hogy a Los Angeles egyik autópályája mentén lakók ütőereinek fala mintegy kétszer gyorsabban vastagodik, vagyis meszesedik, ha 100 méteren belül, közvetlenül az út mellett laknak, mint ha lakhelyük ugyanabban a kerületben, de az úttól távolabb van. A két csoport közötti különbség egyértelműen arányos volt az autóforgalom okozta légszennyezés közötti eltérés mértékével.

A kutatók utaltak arra a négy éven át zajló felmérésre is, amely New York belvárosában vetette össze a hirtelen szívhalálban elhunyt lakosok halálának időpontját és az adott napon mért légszennyezettségi adatokat. Ott is az derült ki, hogy a levegőben lebegő parányi szennyező részecskék koncentrációjától függ, hányan vesztik életüket hirtelen szívhalállal az adott a napon.


Forrás: MTI
2010. 11. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés