2024. Március 28. csütörtök
Kisebb valószínűséggel lesznek depressziósak azok a nők, akik napi két-három csésze kávét isznak – idézte az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak megállapítását a BBC hírportálja.

Michael Lucas és kutatócsoportja a Harvard közegészségügyi karán 50 ezer amerikai ápolónő egészségét követték egy évtizeden át. Az átlagosan 63 éves vizsgálati személyek kérdőíveket is kitöltöttek kávéfogyasztási szokásaikról.

kávé, depresszió

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány során mintegy 2600 nőnél jelentkezett depresszió. Az adatok elemzéséből és összehasonlításából az derült ki, hogy azoknak a nőknek, akik legfeljebb napi egy kávét ittak 15 százalékkal nagyobb volt az esélye arra, hogy depresszió alakul ki náluk, mint azoknak, akik napi két-három koffeines kávét ittak. Húsz százalékkal csökkent a depresszió kockázata azoknál, akik napi négy kávét, 550 milligramm koffeint fogyasztottak.

A koffeinmentes kávé fogyasztása nem járt ilyen előnnyel, ezért a kutatók úgy vélik, a hatás annak lehet köszönhető, hogy a koffein megváltoztatja az agy kémiáját.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés