2024. December 21. szombat
Úgy tűnik újabb kutatási adatok igazolhatják a kávéból, teából, kólából és csokoládéból származó koffein jótékony egészségügyi hatásait.

Egy, a Cancer Research című szaklap július számában megjelent kutatási anyag szerint a kávéfogyasztás csökkentheti az egyik leggyakoribb bőrdaganat, a bazális sejtes karcinóma kialakulási esélyeit. A vizsgálati adatok szerint a magas koffeintartalmú teáknak, a kólának és a csokoládénak szintén hasonló hatása van.

kávé, koffeinmentes

A kutatásban részt vett, napi három csészénél több kávét fogyasztó nők esetében 21 százalékkal, férfiaknál pedig 10 százalékkal csökkent a betegség kialakulásának esélye azokhoz képest, akik csak havi egy csésze kávét ittak.

"A védőhatás egyértelműen a koffeinnek tulajdonítható - nyilatkozta Jiali Han, a Brigham and Women's Kórház és a Harvard Egyetem munkatársa - A koffein gátolja a daganatok növekedését. Egerek esetében már sikerült megfigyelni a koffein jótékony hatásait, ezért most úgy gondoltuk, humán alanyoknál is szerencsét próbálunk."

Han és kollegáinak megfigyelései szerint a koffein bevitelének mértékével nő a védőhatás is. "Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek mértéktelen kávéfogyasztásba kell kezdenie, annyi azonban bizonyos, hogy a koffeinnek számtalan pozitív egészségügyi hatása van." Korábbi kutatások során sikerült bizonyítani, hogy a kávé védelmet nyújthat a kettes típusú diabétesz, a szívelégtelenség, a Parkinson-kór, valamint a májrák és a májzsugor ellen, valamint javíthatja a fizikai teljesítményt.

A bazális sejtes karcinóma a bőr külső rétegeiből indul ki és leggyakrabban a napfénnyel gyakran érintkező bőrfelületeken fordul elő. Az Egyesült Államok Országos Daganatos Betegségek Intézetének adatai szerint évente kétmillió beteget diagnosztizálnak az áttétet általában nem adó bazális sejtes karcinómával. A vizsgálatok szerint a koffein nem csökkenti a bőrrák más fajtáinak, a pikkelysejtes karcinómának és a melanómának az előfordulását.

A kutatók a 20 éves múltra visszatekintő Ápolói Egészségügyi Vizsgálat és az Egészségügyi Szakértői Vizsgálat eredményeit felhasználva összesen 112 000 ember egészségügyi adataihoz férhettek hozzá. Bár a tudósok egyértelmű kapcsolatot találtak a koffeinfogyasztás és a bazális sejtes karcinóma előfordulása között, ok-okozati összefüggéseket nem sikerült megállapítaniuk.

Rob van Dam, a Szingapúr Egyetem professzora szerint bár a kutatási eredmények rendkívül érdekesek, nem kell belőlük messzemenő következtetéseket levonni: "A kávéfogyasztók esetében a védő hatás nagyon csekély és vannak módszerek, amelyek segítségével sokkal hatékonyabban csökkenthető a bazális sejtes karcinóma előfordulása" - nyilatkozta van Dam. "Ne higgyük azt, hogy a kávé naptej helyett is megteszi - nyilatkozta Dr. Albert Lefkovits, a Mount Sinai Egészségtudományi Egyetem bőrgyógyász professzora - Ha valaki szereti a kávét, igya csak, de emellett se feledkezzen meg a napfény elleni védekezés hagyományos módszereiről sem."


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés