2024. Április 20. szombat
Az intenzív testmozgás „érdemben elősegíti az élettartam növekedését”, így a futás, az aerobik és a tenisz hatékonyabban csökkenti a halandóságot, mint például a séta. A megerőltető edzés még a cukorbetegek számára is hasznos lehet – állítják a szakemberek.

A több mint 200 000 fő bevonásával készült felmérésből kiderült, hogy az intenzív mozgásformát választók körében csekélyebb a halandóság azokhoz képest, akik csak mérsékelt aktivitás mellett döntenek. Az ausztrál tanulmány szerzői hozzátették, hogy a lihegéssel és verejtékezéssel járó edzés még a szívproblémákkal küszködőknek és a cukorbetegeknek is jót tehet, amennyiben egyeztetnek az orvosukkal előtte. A nemzetközi ajánlások szerint hetente 150 perc mérsékelt vagy 75 perc megerőltető sport javasolt.

A kutatók – akik 45 és 75 év közötti résztvevőket kísértek figyelemmel 6 esztendőn át – megállapították, hogy akik nem restek kifulladni, akár 13 százalékkal visszaszoríthatják a korai halálozás kockázatát. A mérsékelt fizikai aktivitás közé sorolható például az óvatos úszás, a társasági tenisz, a séta és a házimunka, míg a futás, az aerobik és a versenyszerű tenisz már megerőltetőnek számít. Az eredmények a JAMA Internal Medicine című szaklapban jelentek meg. „A megerőltető mozgás előnye kortól és nemtől függetlenül mindenkire érvényes, továbbá a mozgással töltött összidő sem számít bele. Nem számít, hogy valaki elhízott vagy szívbeteg, ha alaposan megizzadhat, akkor tegye” – összegezte Dr. Klaus Gebel, a James Cook Egyetem munkatársa.


Forrás: Medipress
2015. 04. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés