2024. Március 28. csütörtök
Rengeteg kismama és újszülött esik áldozatául a fertőtlenítőszerek, a tiszta víz és a megfelelő higiénia hiányának a szülés alkalmával – figyelmeztetnek a világ vezető egészségügyi szakemberei.

Állításuk szerint az alapvető kellékek hiánya hátráltatja a többi intézkedést, amely a csecsemők egészségének biztosítására irányul, ezért felszólítják a kormányokat, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a fertőtlenítés fontosságára. A beszámoló a PLOS One című szakfolyóiratban jelent meg, többek között a WaterAid, a London School of Hygiene and Tropical Medicine és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársainak tollából. A szakértők kifejtették, hogy noha a higiénia – például a kézmosás – fontosságát már sok helyütt felismerték, nem mindenhol gondolják végig, hogy a tiszta víznek és a fertőtlenítésnek is kulcsszerepe van.

54 fejlődő ország egészségügyi intézményeinek csaknem kétötödében nem elég tiszta a víz a WHO sokkoló adatai szerint. A beszámolóból kiderül, hogy az újszülöttek egészségének biztosítására tett egyéb intézkedések olykor háttérbe szorítják a legalapvetőbbeket. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy ezeken a helyeken gyakran nem bánnak megfelelően a hulladékokkal, ami ugyancsak veszélyeztetheti a kismamák és a babák életét. „A viktoriánus idők óta tudjuk, hogy a tiszta víz és a higiénia rendkívül fontos a szülésnél. Bár manapság már anyák tízezrei adnak életet gyermeküknek orvosoktól és szülésznőktől hemzsegő intézményekben, nem mindenhol van lehetőség arra, hogy tiszta vízhez jussanak. A kormányoknak muszáj cselekedniük, hogy ez megoldódjon” – magyarázta Yael Velleman a WaterAid szervezet részéről. A PLOS One lapban megjelent másik kutatás rámutat, hogy a Tanzániában lezajló szülések kevesebb mint egyharmada történik tiszta vízzel és alapvető fertőtlenítőszerekkel ellátott helyeken, s ott 2013-ban minden 44. nő belehalt a szülésbe.


Forrás: Medipress
2014. 12. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés