2017. Január 17. kedd
A szalonok világából indult -  Kúriából diákszállásra -  Doktor nem, bába igen -  Nem kékharisnya, hanem nőnevelő
Nemzedékek nőttek fel Kertész Erzsébet úttörő asszonyokról írt könyvein, amelyek a legendás csíkos sorozatban jelentek meg. Ezek között a legnépszerűbbek egyike volt a „Vilma doktorasszony”. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életútja nem volt éppen klasszikus lányregénybe illő, annál többeknek mutathatott viszont példát kitartásból, elhivatottságból.

Egy XIX. századi, magyar arisztokrata kisasszonyból penzióban élő, nélkülöző svájci diáklány, majd okleveles szülésznő, ötvenes korára pedig az ország első női orvosa lett – bizony, ez nem egy szokványos életút.

A szalonok világából indult

vilma

Hugonnai Vilma a hatgyermekes grófi család legfiatalabb lánygyermeként 1847-ben született Nagytétényben. A ma is impozáns, harmincszobás barokk kastélyt a Dunáig lehúzódó nagy park vette körül – ideális búvóhely egy érzékeny, sokat töprengő, olvasni szerető kamaszlánynak. A grófkisasszonynak nem volt boldog gyermekkora: dadák, gyermeklányok, francia és angol nevelőnők nevelték, édesapja a korabeli arisztokrácia szokása szerint nemigen tűnt fel a gyermekszobák környékén, édesanyját pedig ezen kívül még betegsége is megakadályozta abban, hogy gyermekeivel közvetlen kapcsolatba kerüljön. Az anya tudta, hogy fertőző tüdőbaja van, ami cseppfertőzéssel terjedhet, ezért a megbetegedése után nem engedte tíz lépésnél közelebb magához a gyermekeit, hanem szigorúan szabályozott, napi tízperces „audienciákon” fogadta őket, egy simogatást sem engedve meg magának. Talán édesanyja betegsége, majd korai elvesztése ébreszthetett először érdeklődést a gyógyítás iránt a fiatal Vilmában. Ebben az időben egy lánynak erre semmi esélye nem volt: az egyetemek nem fogadtak női hallgatókat, sőt, a felsőoktatásra előkészítő gimnáziumokat is csak fiúk látogathatták. Egy nő számára a műveltség – még a legtehetősebb, nemesi családokban is - a társalgási készséget növelő alapvető ismereteken túl legfeljebb a német és a francia nyelv ismeretét jelentette, ezeknél is fontosabb volt, hogy szalonképes „hölgy” és jó gazdasszony legyen. A társadalom nagyobb részében pedig a nők iskoláztatása legfeljebb az írni-olvasni tudásra terjedt ki. Hugonnai Vilma is csupán egy pesti, jó nevű lánynevelő intézetben gyarapíthatta tudását. Csak 16 éves volt, amikor megismerkedett a nála húsz évvel idősebb Szilassy Györggyel, akihez két évvel később feleségül is adták. Édesapja örült, hogy mindhárom lányát sikerült férjhez adnia, ráadásul olyan kérőkhöz, akik kevés hozománnyal is megelégedtek, mivel ekkora a családi vagyon erősen megcsappant, a grófi birtok a csőd szélére került. (Nem Hugonnai volt az egyetlen nagybirtokos, aki elszegényedett ebben az időben: a magyar nemesség nagyobb része képtelen volt alkalmazkodni a jobbágyfelszabadítás után megváltozott helyzethez és nem volt megfelelő anyagi ereje és szaktudása a szükséges modernizációhoz.)

Kúriából diákszállásra

Szilassyval kötött házasságából egy fia született, de a kapcsolatuk hamar elhidegült. A férj a kaszinóbeli zöld asztalnál és a szeretőjével töltötte az idejét, Vilma viszont nem elégedett meg a vidéki nemesasszonyok szűkkörű életével. Rengeteget olvasott, komoly, társadalmi témákról: a közélet, a népjólét, az egészség-betegség kérdései érdekelték. Apósát ápolta, a vasadi kúriához tartozó cselédszállásokon a betegeket, a gyermekágyas nőket látogatta, igyekezett segíteni, ahol tudott. Amikor újságban (kuriózumként) arról olvasott, hogy Európában elsőként Svájc nőket is fogad az egyetemein, egyszerre kinyílt előtte a világ. Az „úri körökben” nagy megrökönyödést keltett, hogy grófnő, feleség és anya létére elhagyta a családját, és az ékszereit pénzzé téve Zürichbe utazott. Nyolc évet töltött ott egyszerű diáklányként, angol, orosz, francia, bolgár társnőivel közös diákszálláson, csupán a kitűzött céljára koncentrálva, de sikerült: a magyar nők között elsőként doktori címet, orvostudományi diplomát szerzett. Disszertációját sebészeti témában, mestere, Rosé professzor gégeműteinek feldolgozásával írta.

Doktor nem, bába igen

Svájc azonban messze van – tapasztalhatta Magyarországra hazatérve. A diplomáját itthon nem ismerték el, pedig most már nem csak elhivatottságból, hanem az időközben tönkrement, birtokát vesztett, Pestre költözött család megélhetéséért is szeretett volna orvosként dolgozni. Tizenhét éven át hiába harcolt a diplomája honosításáért. Illetékes helyen egyetlen kiskaput „súgtak meg” neki: ha leteszi a falusi bábák számára előírt szülésznői vizsgát, akkor a bábaoklevél védelmében fogadhat betegeket. Nem riadt vissza ettől a megaláztatástól sem, és (ezzel végleg kirekesztve magát az arisztokrácia köréből) kiszögezte a bábatáblát a kapura. Hamar híre járt a nagytudású fiatal orvosnőnek, elsősorban nők jöttek hozzá, no meg a szegényebb sorban élők, mivel nemegyszer ingyen kezelte a rászorulókat. Közben gyakorlatilag újra kellett kezdeni a tanulmányait: kötelezték az érettségi vizsga letételére, majd hosszas várakozás után csak úgy ismerték el doktori címét, ha újra leteszi az egyetemi szigorlatokat is – végül, ötvenéves korában, 1897-ben avatták Magyarországon is orvossá. Ezt a sikert már új családjában ünnepelhette: Szilassytól elvált, második férje Wartha Vince vegyészmérnök, egyetemi tanár volt, akitől 41 évesen kislánya is született.

Nem kékharisnya, hanem nőnevelő

Hugonnai Vilmát senki sem tarthatta harcos feministának, de személyes példájával, kitartásával talán bármelyiküknél hatékonyabban segítette a nők egyenjogúsításának ügyét. Tanított az Országos Nőképző Egyesületnél, nőiskolákban, képviselte a tanulni vágyó nők érdekeit a Szabad Lyceum Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál. Tanulmányokat, ismeretterjesztő könyveket jelentetett meg a gyermekgondolzásról, betegápolásról, az egészséges életkörülményekről, például lefordította Fischer-Dückelmann „A nő mint háziorvos” című könyvét. Maga a diákévei óta az egészséges táplálkozás, a sok tej, zöldség-gyümölcs, olajos magvak, könnyű ételek fogyasztásának híve volt, ennek tulajdonította sokáig megőrzött fiatalságát, idős korában is elképesztő munkabírását. Az I. világháború idején (már hetvenhez közeledve) katonaorvosi tanfolyamot végzett, majd maga is részt vett vöröskeresztes ápolónők és orvosok kiképzésének szervezésében. Élete végéig tevékeny, aktív, nyitott maradt. 75 éves korában, 1922-ben szívszélhűdésben halt meg.


Szerző: K. É.

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés