2024. Március 29. péntek
Az orvosok gyakran összetévesztik a gyász természetes tüneteit a depresszióval – figyelmeztetnek a szakértők, akik szerint nincs gyógyszer a magányra.

A szeretteiket – főleg a párjukat – gyászoló idősek magányérzetét nem szabad összetéveszteni a depresszióval; még akkor sem, ha a tünetek egybeesnek a mentális zavaréval. Dr. Eiko Fried, a belga Leuveni Egyetem munkatársa hangsúlyozta, hogy gyász esetén a gyógyszerfelírásnál jóval összetettebb segítségre van szükség. „Ez a téma régóta vita tárgyát képezi. Tartok tőle, hogy a társuk elvesztése után normális gyásztüneteket produkáló időseknél gyakran depressziót állapítanak meg, méghozzá tévesen” – magyarázta a szakember, akinek tanulmánya a Journal of Abnormal Psychology című szakfolyóiratban jelent meg.

Dr. Fried és kollégái a vizsgálat során 515 házas férfit és nőt kísértek figyelemmel, akik mindannyian betöltötték a 65. évüket. Közülük 241 főt, aki elveszítette a párját a megfigyelési időszakban, a haláleset után fél évvel újabb interjúra hívtak. Ezzel egy időben ugyanakkora kontrollcsoportot is górcső alá vettek. Azoknál, akiknek meghalt a párja, a depressziós tünetek gyakoribbak voltak. „A házastárs elvesztése néhány depressziós tünet felmerülésével jár, amelyek közül a legmarkánsabb a magány. Ezek a tünetek később bizonyos újabb depresszív panaszokhoz vezethetnek” – összegezte az eredményeket Dr. Fried, aki szerint fontos lenne preventív intézkedéseket is bevezetni a veszélyeztetettek körében a tényleges depresszió kialakulásának megelőzésére.


Forrás: Medipress
2015. 03. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés