2019. Július 19. péntek
Az idei év legnagyobb kihívása a toxikológusok és a szülők számára a „fürdősóként” forgalmazott drogok lesznek – hangsúlyozta Zacher Gábor egyetemi docens, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának osztályvezető főorvosa.

A szakember annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy Louisiana államból rendkívüli törvénnyel már kitiltották a „fürdősó” formában árusított szereket azt követően, hogy a helyi detoxikáló központ sok segélyhívást kapott 2010 végén az ilyen típusú, kábítószerként használt stimulánsok túladagolása miatt.

fürdősó, droginózus szereket, amelyeket nem a vízben oldják fel, hanem szájon át szedik vagy beszippantják.

Közlése szerint már Magyarországon is elérhetők ezek a készítmények. Rengetegféle anyag van, amelyeket különböző fantázianeveken forgalmaznak. „A gyakorlatunkban nem nagyon találkozunk még velük. Elmondásból ismerjük, a fiataloktól tudjuk, hogy ilyet használnak, de a YouTube-on is vannak videók arról, hogy a tinédzserek miként használják ezeket a szereket, amelyek hatása a koffeinhez, amfetaminhoz, marihuánához hasonlatos, de az utóbbiaknál lényegesen rövidebb ideig tartó, enyhébb jellegű elváltozásokat okoznak” – magyarázta a toxikológus.

Ismertetése szerint ritkán írtak le olyan eseteket, amikor az érintett orvosi segítségre szorult volna. „Az esetek jelentős részében különösebb egészségkárosodás nem alakult ki. Toxikológiai vonatkozásban azonban nem tudunk túl sokat e készítményekről, arról, hogy mi történik akkor, ha valaki tartósan használja, hiszen okozhatnak testi és pszichés elváltozásokat. Van még mit előrelépnünk, szerintem az idei év kihívását jelentik a legal highs elnevezésű, azaz legálisan kapható újfajta tudatmódosító szerek” – húzta alá a szakember.

Mint rámutatott, a fürdősóként forgalmazott szerek megjelenése új kihívás a szülők számára is, akiknek tudniuk kell ezekről a készítményekről. Nehéz megbecsülni, mekkora lehet Magyarországon az ezeket a szereket fogyasztók tábora, egy biztos, hogy alkalmazzák – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint Magyarországon a kannabisz a legelterjedtebb kábítószer, amelyet fiatalok és idősebbek egyaránt használnak. A kábítószer terjedése a rendszerváltozás után kezdődött, és jelenleg körülbelül negyedmillióra tehető azoknak a fogyasztóknak a száma, akik több-kevesebb rendszerességgel használják.

„Ma már jól ismerjük a kannabiszfüggőséget, és az ehhez kapcsolódó elvonási tüneteket, ahogy ismert a rendszeres kannabiszfogyasztás és a különböző pszichiátriai betegségek – skizofrénia megjelenése, pánikbetegség, depresszió, amotivációs szindróma – kialakulása közötti összefüggés is” – mutatott rá a toxikológus, hozzáfűzve, hogy ennek fényében szakmaiatlan a kábítószerek könnyű és kemény drogokra való felosztása.

„Nincsenek könnyű drogok” – hangsúlyozta Zacher Gábor, aki szerint a korábbi besorolás azzal magyarázható, hogy a szakemberek nem ismerték az adott szereket.


Forrás: MTI
2011. 01. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés