2017. November 21. kedd
Segíthet egy regény elolvasása a súlyproblémákkal küszködő fiatal lányoknak a fogyásban? Az amerikai Duke Egyetem kutatói szerint a válasz igen.

Az elhízás egyre növekvő méreteket ölt a gyermekek körében is, szövetségi statisztikák szerint a 6-19 éves amerikai gyerekek 16%-a túlsúlyos, vagy kövér. A Duke Egyetem kutatói 9-13 év közötti lányok körében vizsgálták, hogy a rejtetten egészséges életmódra ösztönző könyvek hogyan hatnak a testsúlyra.

fogyás, olvasás

A vizsgálatban résztvevő lányok egy része olyan könyvet kapott, mely egy kövér lányról szól, aki fél elmenni az iskolai kirándulásra. A történet végén barátokra talál, javul az önbecsülése és megtanulja a testmozgás fontosságát. A résztvevők egy másik csoportja szintén kapott regényt, ám abban szó sem esett az egészséges életmódról, mindössze egy Párizsban eltűnt macskát kereső lányról szólt. A kontrollcsoport tagjai nem olvasott semmilyen könyvet.

Hat hónappal később a kutatók összehasonlították a három csoport testtömegindexét, és kiderült, hogy az első csoportban pozitív változás következett be: a 98 percentil értékről sikerült elérni a normális felső határát, a 97 percentilt. A könyv tehát segített, ám egyelőre nem tudni, hogy hatása mennyi ideig tart.

Alexandra C. Russell, a Duke Egyetem orvostanhallgatója szerint a gyerekek könyvvel kapcsolatos visszajelzései egyértelműen pozitívak voltak, és mivel a sok-sok lányszereplő közt mindenki talál olyat, akivel azonosulni tud, a gyerekek valóban élvezik.


Forrás: Medipress
2008. 10. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés