2024. Március 29. péntek
A levegőben terjedhet a norovírus, így a kórházi fertőzéseket gátló intézkedések hatástalanok lehetnek: a gyomor- és bélhurutos megbetegedéseket okozó norovírus akár több méter távolságra is átterjedhet a levegőben a fertőzött emberekről.

A kanadai kutatók szerint eredményeik azt jelentik, hogy a kórházakban foganatosított fertőzés elleni intézkedések hatástalanok lehetnek. A kórházaknak ezért új fertőzés-megelőzési lépéseket kell fontolóra venniük, például a vírusfertőzött betegek közelében védőfelszerelések viselését, vagy levegőszűrő berendezések alkalmazását.

A kutatócsoport nyolc olyan kórházat vizsgált, amelyben gyomor- és bélhurut járvány tört ki. A betegséget a norovírus okozza, melynek hatására a gyomor és bélrendszer gyulladásba jön, hányást és hasmenést okozva a betegekben. A szakértők levegőmintákat vettek egy méter távolságra a betegektől, a kórtermük ajtajában, illetve a nővérpultoknál. A nyolc kórházból hatban mutattak ki norovírust. A betegek kórtermeinek 54 százalékában, a kórtermeikhez vezető folyosók 38 százalékában, valamint a nővérpultok 50 százalékánál mutatták ki a kórokozót. A vírus koncentrációja 13 és 2350 részecske per levegőköbméter között váltakozott. A gyomor- és bélhurut kiváltásához általában már 20 norovírus részecske dózisa is elegendő.

A tanulmány vezető szerzője, Caroline Duchaine, a Laval Egyetem professzora szerint a norovírus levegőben való terjedésének képessége megmagyarázza, miért olyan nehéz megakadályozni az ilyen járványokat. A szakértő elmondta, hogy a kórházakban foganatosított intézkedések a fertőzött betegekkel létesített közvetlen érintkezés korlátozására alkalmasak. Az új eredmények tükrében azonban ezeket a szabályokat felül kell vizsgálni, és számításba kell venni a norovírusok légi úton való terjedésének lehetőségét.


Forrás: Medipress
2015. 05. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés