2020. December 04. péntek
Akár 40 százalékkal is növelheti a szívroham és a szélütés kockázatát a diklofenák hatóanyagú fájdalomcsillapítók szedése kanadai kutatók szerint. Az ibuprofen sem veszélytelen.

A nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) közül a diklofenák hatóanyagot egyedül Nagy-Britanniában 6 millió receptre írták fel tavaly, a szer ráadásul nem vényköteles, így recept nélkül is sokan szedik, mert hatékony láz- és fájdalomcsillapító, valamint gyulladáscsökkentő. Alkalmazzák artritisz, hátfájdalom, fejfájás kezelésére is.

fájdalomcsillapító

A mostani elemzésben a Torontói Egyetem kutatói 51 korábbi tanulmány adatait tekintették át, melyekbe összesen 2,7 millió pácienst vontak be. A vizsgált hatóanyagok közül az ibuprofen kis dózisban nem befolyásolta a szívkockázatot, ám 78 százalékkal emelte a kockázatot azoknál, akik nagyobb adagban szedték. A diklofenák már a kisebb – vény nélkül kapható – dózisban is 22 százalékkal növelte a szívkockázatot, nagyobb adagban alkalmazva pedig 98 százalékkal emelte annak esélyét, hogy a páciensnél szívbetegség vagy szélütés alakul ki.

Mint Patricia McGettigan kutatásvezető kiemelte, minden gyógyszer szedéséről az általa elérhető előny és a mellette jelentkező kockázat együttes értékelése után kell dönteni.

A The Daily Telegraph brit napilap online kiadása által idézett tanulmány emlékeztetett arra, hogy a 2004-ben visszavont Vioxx márkanevű fájdalomcsillapító ennél alig nagyobb arányban, 45 százalékkal növelte a szívroham kockázatát.

    
Forrás: MTI
2011. 09. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés