2024. Április 20. szombat
A vékonyabb testalkatú nőknél nagyobb az esélye az endometriózis kialakulásának, mint azoknál, akik súlyosan elhízottak – számolt be a Human Reproduction című lap.

A vizsgálat során a szakemberek 116 430, 25 és 42 év közötti nőt kísértek figyelemmel, akik közül a kutatás 20 éve során 5504 személynél diagnosztizáltak endometriózist. Valmemennyiüknél felállították a kórtörténetet, kétévente megmérték súlyukat és magasságukat, valamint azt is rögzítették, ki milyen testtömeg-indexű volt 18 éves korában. Az eredmények alapján arra derült fény, hogy a kórosan kövér nők esetében az endometriózis esélye 39 százalékkal alacsonyabb volt, mint a vékonyaknál, sőt a 18 éves kori testtömeg-index figyelembe vételével ez az arány még magasabb, 41 százalék volt.

 

Hogy vajon a nőgyógyászati betegség kialakulása és a testtömeg között miért áll fenn ilyen összefüggés, arra egyelőre nem találtak választ a kutatók, ám azt feltételezik, hogy a fiatalkori testtömeg-index kihat a későbbi egészségi állapotra, így például a policisztás petefészek szindróma (PCOS) is gyakoribb a túlsúlyosak körében, ami viszont olyan hatással van mind a menstruációs ciklusra, mind a hormonokra, ami az endometriózis kialakulását csökkenti.

 

A kutatást vezető Divya Shah, az Iowa Egyetem munkatársa hangsúlyozta, hogy gyerek-, tizenéves, valamint felnőttkorban is nagyon fontos az egészséges testsúly megőrzése, ezért semmiképpen sem szabad a mostani kutatás eredményeit úgy értelmezni, hogy az elhízás bármiféle egészségügyi előnnyel járna. Sokkal inkább arról van szó, hogy a meddőség – ami nagyobb arányban érinti a túlsúlyos nőket – valamiképpen csökkenti az endometriózis kockázatát. A mostani információ, miszerint a vékonyabb nőknél nagyobb az endometriózis esélye, inkább az orvosok számára hasznos a diagnózis felállítása során.


Forrás: Medipress
2013. 05. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés