2016. Szeptember 30. péntek
Új kezelést fejlesztettek ki a mellrák ellen, amely mindössze 11 nap alatt eltüntette a tumort a betegek 11 százalékánál.

A szakemberek két már meglévő rák elleni gyógyszert, a Tyverbet és a Herceptint ötvözték, és már a tesztidőszak alatt csökkent a rákos sejtek száma a nők 87 százalékánál, míg 11 százaléknál teljesen eltűntek. Az új módszer segítségével nők ezrei kerülhetik el a kemoterápiával jár nehézségeket. A brit orvoscsapat az amszterdami Európai Mellrák Konferencia keretén belül számolt be impozáns eredményeiről. Megállapították, hogy még soha nem találkoztak olyan módszerrel, amelynek során ilyen gyorsan és drasztikusan reagált volna az emberi szervezet a kezelésre.

Azok a nők, akiket frissen diagnosztizáltak a mellrák egy agresszív fajtájával, 23 különböző brit kórházban estek át a kezelésen. A résztvevők túlnyomó többsége – 87 százalék – reagált a kezelésre, és a vizsgálatok bizonyították: a ráksejtek szaporodása megszűnt. Egyes nőknél azonban a hatás ennél drámaibb volt: 11 százaléknál a daganat teljesen eltűnt, és a sebészek nagy meglepetésére 17 százalék esetében lényegesen csökkent annak mérete. Mindez már csak azért is meglepte a University of Manchester és a londoni Institute of Cancer Research munkatársait, mert eredetileg csupán azt várták a gyógyszertől, hogy műtét előtt csökkentse a daganat méretét, hogy az operáció könnyebben menjen. Amikor azonban a sebészek készültek arra, hogy eltávolítsák a daganatot – amely pár nappal korábban még 3 cm széles volt – több esetben is tapasztalták, hogy az teljesen eltűnt. “Korábban még sosem találkoztunk olyan esetekkel, hogy a daganat teljesen eltűnt volna. Ezek egyszerűen elképesztő, döbbenetes eredmények” – mondja a kutatást vezető Nigel Bundred professzor, ráksebész.

A szakember ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a férfiak számára veszélyes, ha ugyanazzal a módszerekkel kezelik őket, mint a nőket, ezért a rák elleni küzdelem nem képzelhető el csupán a fenti módszer finomításával.


Forrás: Medipress
2016. 03. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés