2024. Március 29. péntek
Magyarországon naponta négy ember veszíti életét az utcán anélkül, hogy bárki is a segítségére sietne, pedig élete megmenthető lenne, ha az arra járók tisztában lennének az elsősegélynyújtás szabályaival.

Európai viszonylatban a magyarok tudják a legkevesebbet az elsősegélyről, sokan még mentőt hívni sem tudnak. Éppen ezért rendezték meg április 19-én az Országos Elsősegély-ismereti versenyt, melynek célja az, hogy a tizenévesek is tisztában legyenek azzal, hogy mit kell tenniük vészhelyzet esetén, és hogyan kell szakszerűen ellátniuk a sebesülteket még a mentők kiérkezése előtt.

mentő, baleset, elsősegély, újraélesztés

„Az országos mentőszolgálat legtöbb sikeres újraélesztése annak köszönhető, hogy a kiérkező mentőautó előtt valaki már megkezdte a szakszerű újraélesztést. Tavaly 19 ezer közúti balesetből 1003 végződött halállal, legtöbb esetben a segítségnyújtást senki nem próbálta meg, pedig legtöbbször ezen az első néhány percen múlik minden!" – nyilatkozta az eseményen Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat PR- és kommunikációs vezetője.

Az elsősegély-ismereti verseny a legfogékonyabb korosztályt, az általános- és középiskolásokat célozta meg. Az országból és a határon túlról több száz csapat vett részt az először interneten, hétről-hétre zajló versenyen, majd a legjobbak személyesen, mentős szakemberek irányítása alatt mérhették fel tudásukat a kétnapos zárórendezvényen a Csillebérci Szabadidő Központban. Az igen szoros küzdelemben a legjobb általános iskolás csapat a Megment-Elek csapata lett Nagykállóról, a középiskolások viadalát pedig a jászberényi LVG önkéntesek csapata nyerte.


Forrás: Lex Koan Communications
2008. 04. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés