2024. Március 29. péntek
Újabb kutatás szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy az elhízás negatívan hat a termékenységre: egy amerikai kutató szerint az elhízott nők 28 százalékkal kevesebb eséllyel esnek teherbe, és hordanak ki terhességet.

Közel 50 ezer mesterséges megtermékenyítésen átesett nő adatait elemezte Barbara Luke, a Michigan Állami Egyetem Orvosi Nőgyógyászati és Reproduktív Biológiai Intézetének kutatója. A szakember megállapította, hogy a túlsúly 14 százalékkel alacsonyabb esélyt jelent a sikeres terhességre, ami mesterséges megtermékenyítésen át nem esett nőkre is igaz.

elhízás, terhesség

A kutatás keretében Luke csapata azt vizsgálta, hogyan hat a testtömegindex (BMI) növekedése hogyan befolyásolja a mesterséges megtermékenyítés sikerét és a terhesség kimenetelét. Ehhez összehasonlították a normál BMI-vel (18,5-24,9) rendelkező eseteket az elsőfokú (25-29,5), a másodfokban (30-34,9), illetve a harmadfokban (40 felett) elhízottakkal.

A megállapítások szerint az egészségesekhez viszonyítva a leginkább elhízott nők 35%-kal kisebb eséllyel estek teherbe, a másodfokú elhízás esetén 28%-kal csökkent az esély, míg a legkevésbé túlsúlyosaknál 9%-kal.

A sikeresen teherbe esett elhízott nőknél a halvaszületés aránya kétszeres volt a normál súlyúakhoz képest, mértéke pedig az elhízással egyenes arányban változott.

„Az eredmény nem meglepő: az elhízás egy gyulladásos állapot, amely nem kedvez a magzat fejlődésének – mondta Luke. – A tanulmány fő üzenete, hogy a fogamzás előtt le kell fogyni, és a fogamzás előtti egészségi állapotra kell koncentrálni.” A kutatónő azt is hozzátette, hogy a családalapítást tervező nőknek a lehető legjobb egészségi állapotban kell lenniük, és minden kockázati tényezőt ki kell iktatniuk, mint amilyen a dohányzás és az alkoholfogyasztás.


Forrás: Medipress
2009. 11. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés