2024. Április 19. péntek
A bőr alá beültetett defibrillátor első elektromos lökése, azaz a páciens első automatikus újraélesztése után hatszor nagyobb a halál valószínűsége – állapították meg amerikai kutatók.

A halálesetek 30 százaléka az életmentő lökés utáni egy napon belül történt – közlik a New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányukban.

defibrillátor

A szakorvosok szerint a megállapítás fontos üzenete, hogy az első automatikus sokkolás nem véletlen esemény, hanem a páciens állapotának további romlását jelzi. Jeanne Poole, a Washington Egyetem munkatársa úgy véli, az eredmény figyelmeztetés lehet az orvosok számára, hogy más kezelési módokat is számításba vegyenek.

A hirtelen szívhalál eseteit összegyűjtő tanulmány adatbázisának (Sudden Cardiac Death in Heart Failure Trial) felhasználásával Poole és kutatótársai 811, beültetett defibrillátorral élő pácienst követtek nyomon. Úgy találták, hogy minden egyes sokk növelte a halálozás kockázatát.

Ugyanezen vizsgálatsor adataiból az is kiderült, hogy az újraélesztő készülék beültetése rövid távú pszichológiai előnyt nyújt a pácienseknek, akiknek oldódik a szorongása. Ez a pozitív hatás azonban a kutatók megállapítása szerint az életmentő eszköz beültetését követő 30 hónap elteltével elenyészett. „Súlyos, krónikus állapotokban a legtöbb érdemleges beavatkozás csak mérsékelten halasztja el a halál bekövetkeztét” – írják a szerzők.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés