2019. Július 19. péntek
Egy Kanadában és az Egyesült Államokban tevékenykedő orvosokból álló szakértői bizottság megállapítása szerint ellentmondóak a D-vitamin és a kalcium pótlásának előnyeiről készült tanulmányok eredményei.

A bizottság mintegy ezer tanulmány áttekintése alapján nem talált egyértelmű bizonyítékot a két hatóanyag bevitelének mennyisége, valamint a rák, a szívbetegségek és egyéb problémák megelőzése között. Egy területen találtak meggyőző adatokat: a csontok egészségének mindenképpen jót tett a D-vitamin és a kalcium megfelelő szintje.

D-vitamin, kalcium

A szakértők 1997 óta először Észak-Amerikára vonatkozó új irányelveket is megfogalmaztak. Azt javasolják, hogy a felnőttek napi 700 és 1300 milligramm közötti kalciumot vegyenek magukhoz, D-vitaminból pedig 600 és 800 nemzetközi egységnek (IU) megfelelő mennyiséget. Glenville Jones, a 14 tagú bizottság egyik tagja kiemelte, hogy a legtöbb Észak-Amerikában élő embernek nincs hiánya D-vitaminból. Kiegyensúlyozott étrenddel, esetleg némi téli vitaminpótlással hozzájuthat valaki a szükséges mennyiséghez.

A kalcium napi bevitelére 2000 milligrammos maximumot javasoltak, a D-vitaminból pedig 4 ezer nemzetközi egységet, mert ezen értékek fölött megnövekszik a vese és egyes szövetek károsodásának kockázata.


Forrás: MTI
2010. 11. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés