2020. Szeptember 22. kedd
A sokszeletes komputertomográfia (CT) gyorsan fejlődő vizsgáló módszer, mellyel például a koszorúereket véres beavatkozás nélkül lehet tanulmányozni, de a szakemberek szerint ennek elvégzése csak megfelelően indokolt esetben ajánlott, mert közben jelentős mértékű a röntgensugár-terhelés. A vita akkor indult el, amikor a világ vezető orvosi folyóirata, a New England Journal of Medicine közölt a témáról ellentmondásos tanulmányt.

A szaklapban megjelent dolgozat arra hívta föl a figyelmet, hogy a mind népszerűbb vizsgálati módszer következtében az Egyesült Államok területén két-három évtized alatt a rákos megbetegedések halálozása mintegy két százalékkal növekedhet. A technikával dolgozó laboratóriumok munkatársai viszont úgy vélik, hogy ez a kicsi, lassan érvényesülő kockázat elhanyagolható a most nyerhető diagnosztikus eredményekhez képest.

ct-vizsgálat

A CT-vizsgálat során a korszerű készülékek a vizsgált területen keresztül sok ezer, keskeny röntgensugárnyalábot lőnek keresztül, melyek számítógépes rendszer útján a szervekről meghökkentő részletességű, háromdimenziós képet alkotnak. A módszer vitathatatlanul az orvosi diagnosztika egyik legnagyobb felfedezése az elmúlt fél évszázadban.

A technika alkalmazói hangsúlyozzák, hogy az eljárás gyorsan láthatóvá teszi a testüregek rejtett elváltozásait, kimutatja a tüdőben elakadt véralvadékot vagy a koszorúerekben szűkületet okozó mészpárnákat. Életfontosságú kérdések megválaszolásához ilyen képalkotás végzése valóban indokolt, de tudni kell, hogy például a vese vizsgálata során a sugárterhelés tucatnyi hasi röntgennek felel meg.

A vita igazi hátterében hatalmas üzleti érdekek húzódnak meg. Az Egyesült Államokban az orvosok tavaly 68,7 millió ilyen vizsgálatot végeztek. Ez 1995-höz képest háromszoros vizsgálati igényt jelent és az utóbbi esztendőkben többször tízmillió dolláros költséggel jár. Sok szakértő szerint ezeknek a komputertomográfos vizsgálatoknak legalább egyharmada biztonságosabb és olcsóbb technikával, például ultrahangos képalkotással helyettesíthető volna. A szakirodalom idézi a műszert gyártó Siemens cég ismertetőjét, melyben az szerepel, hogy a drága gép ára öt év alatt már napi két vizsgálat bevételéből megtérül. Napi tíz vizsgálat profitja évente meghaladja 400 ezer dollárt.


Forrás: MTI
2008. 09. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés