2024. Május 12. vasárnap
A csótányevő verseny győztese röviddel azután hunyt el, hogy több tucat élő rovart és férget fogyasztott el egy floridai kisállat-kereskedésben.

A 32 éves Edward Archbold nem sokkal a verseny után rosszul lett és összeesett a verseny helyszínéül szolgáló állatkereskedésben, Deerfield Beachen. Körülbelül 30 másik vállalkozó kedvű ember is részt vett Ben Siegel csúszómászókra szakosodott állatkereskedésének versenyén. A hatóságok jelenleg a boncolási eredményekre várnak, hogy kiderüljön, mi okozta Archbold halálát.

A rendőrség szóvivőinek közleménye szerint a többi versenyzőnek semmi baja, mindegyikük egészséges. - Rettenetes, ami történt - nyilatkozta Ben Siegel, az állatkereskedés tulajdonosa. - Edward nagyon kedves embernek tűnt és azt hiszem, csak a barátai előtt akart felvágni, amikor nevezett a versenyre. Egyáltalán nem tűnt betegnek a verseny előtt.

Siegel úr ügyvédje elmondta, hogy az elhunyt, mint az összes többi versenyző is, aláírta a versenyszabályzatot. - Ebben szerepelt, hogy a versenyzők vállalják a felelősséget magukért és tisztában vannak az esetleges veszélyekkel, amiket a verseny jelenthet - mondta az ügyvéd. A verseny nagydíja egy piton volt, amit a bolt tulajdonosa szerint Archbold annak a barátjának készült eladni, aki elhozta őt a versenyre.


Forrás: Medipress
2012. 10. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés