2024. Március 28. csütörtök
Azok a csemeték, akiknek valamelyik családtagját letöltendő szabadságvesztésre ítélték, rosszabb egészségügyi kilátásokkal indulnak az életben – derül ki egy friss kutatásból.

A felnőttek, akik gyermekkorukban átélték egyik családtagjuk rács mögé kerülését, 15 százalékkal nagyobb eséllyel kerülnek rossz fizikai és mentális egészségi állapotba, mint azok, akiket nem ért ilyen trauma. Az eredmények alapján azokban az országokban, ahol magas a börtönbüntetések aránya, hosszú távú egészségügyi következményekkel kell számolni.

„A vizsgálatunkban résztvevők kicsik voltak még, amikor az esemény megtörtént, és ez jelentősen visszavetette a fejlődésüket. A fejlődés visszavetésének pedig hosszú távú negatív következményei vannak” – magyarázta a szerzőként közreműködő Annie Gjelsvik, az egyesült államokbeli Brown Egyetem Közegészségügyi Iskolájának professzora az intézmény sajtóközleményében. A szakértők több mint 81 000 amerikai felnőttől származó adatot elemeztek, s bebizonyosodott, hogy 7 százalékuk olyan háztartásban nevelkedett, ahol egy felnőtt családtag elzárást töltött le.

A magasabb egészségügyi kockázat független volt olyan egyéb tényezőktől, mint az érzelmi, a fizikai vagy a szexuális bántalmazás, a szülők szakítása vagy válása, a családon belüli erőszak, a szerhasználat vagy a mentális betegségben szenvedő családtag jelenléte. Noha a tudósok összefüggést találtak a bebörtönzött családtag és a későbbi rossz egészségi állapot között, nem bizonyítottak közvetlen ok-okozati kapcsolatot. Az eredmények a Journal of Healthcare for the Poor and Underserved című szakfolyóiratban jelentek meg.


Forrás: Medipress
2014. 08. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés