2024. Május 12. vasárnap
A Psychological Science című lapban nemrég közzétett tanulmány arról számolt be, hogy a pozitív családi légkör, ahol a tizenévesek igazán jól érzik magukat, hatással van későbbi párkapcsolataikra.

Míg a családon belüli agresszió, valamint a számtalan válás hosszútávú, negatív hatásairól már számtalan tanulmány született, a pozitív családi légkör kedvező hatásaira mindeddig kevesebb figyelem irányult. Robert Ackerman a dallasi Texas Egyetemről munkatársaival épp ennek akart utánajárni, ezért olyan egyének adatait nézték át, akik részt vettek az Iowa Ifjúsági és Családi Projekt hosszú távú vizsgálatában. A vizsgálat kezdetekor a kutatásban szereplő családok mindegyikében volt egy hetedik évfolyamos gyerek, és az eredmények azt mutatták, hogy akik ebben a korban pozitív, meleg családi légkört tapasztaltak maguk körül, azok 17 évvel később, házasságukban is hasonlóan pozitív kapcsolatot éltek meg. Meglepő módon ráadásul nemcsak ők viszonyultak pozitívabban házastársukhoz, hanem a párjuk is hozzájuk, vagyis ezekben a kapcsolatokban kevesebb volt az ellenségeskedés és a viszálykodás.

 

A szakemberek szerint egyértelmű az összefüggés aközött, hogy valaki tizenévesen milyen családi légkörben él, és aközött, hogy később ő maga milyen kapcsolatba kerül, és milyen légkörű családja lesz. A vizsgálat legmeglepőbb eredménye a tanulmány készítői szerint az volt, hogy az illető házastársa is hasonlóan pozitív volt a kapcsolatban. Ennek hátterében talán az áll, hogy a támogató, szerető családból érkező egyén inkább keres magának olyan társat, aki hasonló családi háttérből érkezett. Egy másik magyarázat az lehet, hogy a pozitív hátterű egyén viselkedése a párkapcsolatban a másikból is hasonló viselkedést vált ki, ám az is lehet, hogy a két feltételezés együtt igaz.


Forrás: Medipress
2013. 02. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés