2024. Április 19. péntek
Az előrejelzések szerint 2050-re a világ 65 évnél idősebb lakosainak száma megháromszorozódik, ezért különösen kedvező az az amerikai kutatási eredmény, amely szerint minél tovább élünk, annál valószínűbb, hogy boldogabbak is leszünk.

A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a mentálhigiénés állapot általánosságban pozitív irányba fejlődik az életkor előrehaladtával. A kutatók eredményei azt mutatták, hogy a boldogság és az érzelmi kiegyensúlyozottság idővel egyre jobb képet mutat, többek között azért is, mert az idősebb felnőttek nagyobb érzelmi kontrollal rendelkeznek, mint a fiatalok. Az idősebbek megtanulják, hogyan tudnak elkerülni stresszhelyzeteket és sokkal kevésbé vesznek magukra bármilyen negatív töltésű megjegyzést vagy kritikát, mint fiatalabb társaik.

boldogság

A kutatók szerint ez részben azért is van így, mivel az idősebbek már tisztában vannak azzal, hogy életükből már egyre kevesebb van hátra, ezért igyekeznek kerülni az olyan helyzeteket, cselekményeket, amelyek boldogtalanná tehetik őket. Ehhez pedig társul az évek alatt megszerzett tapasztalat, amellyel fel tudják mérni mások szándékait, így a nem kívánt helyzeteket is könnyebben elkerülhetik.

Egy másik, több mint 23 év adatait összegező kutatás szerint az érzelmi kiegyensúlyozottság és boldogságérzet a korral előre haladva növekedett. Természetesen ezek az eredmények nem érvényesek azokra az idősekre, akik stresszes környezetben élnek, vagy mentális problémákkal, illetve demenciával diagnosztizáltak.

A fenti eredmények bejelentésekor a Stanford Egyetem pszichológia professzora, Laura Carstensen idézett egy svéd kutatás eredményeiből, amelyből az is világossá vált, hogy az erősebb szociális kapcsokkal rendelkező – párkapcsolat, család, baráti kör, stb. – idősek esetében sokkal kisebb annak az esélye, hogy valamilyen kognitív leépülés bekövetkezzen, mint zárkózott, kapcsolatokkal nem rendelkező társaiknál.


Forrás: Medipress
2009. 08. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés