2019. Augusztus 25. vasárnap
Az elhízás kezelésének új útját nyithatja meg amerikai kutatók módszere, amellyel a testünkben lévő "rossz", az energiát tároló fehér zsírsejteket más típusú, úgynevezett barna zsírrá képesek alakítani, amely elégeti az energiát.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem orvosi karának kutatócsoportja patkányokban genetikai úton módosították az NPY jelű étvágyat növelő fehérje kifejeződését, ami csökkentette az állatok étvágyát, és ezáltal kalóriabevitelét és testsúlyát is. A szóban forgó fehérjét kódoló gén nélkül élő patkányok még nagy zsírtartalmú étrend mellett sem szedtek fel annyi súlyt, mint normál társaik.

barna zsír

A lerakódott testzsír összetételének vizsgálatakor kiderült, hogy az elnémított NPY génnel rendelkező patkányokban a fehér zsír egy bizonyos hányadát barna zsír helyettesítette. A jónak tartott barna zsír a csecsemőknél fordul elő nagy arányban, ez szolgáltatja számukra az energiaforrást testhőmérsékletük emeléséhez, miközben elégeti a bevitt kalóriát. Ahogy azonban halad előre életkorunk, barna zsírunk nagyrészt eltűnik, és helyette "rossz" fehér zsír raktározódik jellemzően a derekunk körül.

Az eredményeiket a Cell Metabolism című szakfolyóiratban ismertető kutatók úgy vélik, ha emberek bőre alá barna zsírsejteket fecskendeznének, azok segíthetnének a fehér zsírsejtek elégetésében, ezáltal a súlycsökkentésben. "Csak a jövőbeli kutatások árulják el, hogy ez lehetséges-e" – állítják.


Forrás: MTI
2011. 05. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés