2024. Május 06. hétfő
Kötelezővé teszi az egészségügyet is felügyelő Emberi Erőforrások Minisztériuma a bárányhimlő elleni védőoltást, aminek a két részletét ezentúl 15 és 18 hónapos korukban kaphatják meg a gyerekek. Az Emmi tájékoztatása szerint az egészségügyi dolgozók körében kötelezővé teszik a kanyaró elleni immunstátus felmérését, és a szűrővizsgálat eredményétől függően a védőoltást.

A Magyar Nemzet azután érdeklődött az immunizációs program változásai iránt, hogy Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter szeptemberben még arról beszélt, hogy a bárányhimlő mellett az agyhártyagyulladást okozó meningococcus B elleni védőoltás is ingyenes lehet. Ezért most százezer forintnál is többet kell fizetni. Lázár szeptemberi tájékoztatóján szó volt még a rotavírus és a hepatitis A elleni védőoltás állami támogatásáról is.

Köhögésből súlyos szövődmény >>>

A jelek szerint erről azóta mind letettek, és csak a bárányhimlő lesz kötelező védőoltásként ingyenes. 


Forrás: 444.hu
2017. 12. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés