2024. Május 12. vasárnap
Amikor az ember alvási apnoe következtében nem kap rendesen levegőt éjszakai pihenése során, gyakran sok exoszóma (sejtek közötti kommunikációért felelős anyag) szabadul fel szervezetében. Ennek a jelenségnek a káros hatása azonban, hogy a daganatok rövidebb idő alatt nőnek nagyra, aminek következtében a rák nagyobb eséllyel lesz halálos kimenetelű.

Az alvási apnoe olyan alvászavar, amelynek során a páciens légútjainak falai összeszűkülnek éjszaka, így a normális légzés lehetetlenné válik. Hosszútávon a váltakozó oxigénellátás sejtszintű károsodásokat okoz a szervezetben. Egyes vélemények szerint kimondottan ez a probléma az, amely – számos egyéb tényező mellett – bizonyos rákfajták kialakulását is valószínűbbé teszi.

Egy 190 éve ismert gyógyvíz áldásos hatásai 

A friss kutatás szerint különösen tüdőrák esetén beszélhetünk veszélyes problémáról. Bár az alvási apnoe manapság már egyszerűen kezelhető, a páciensek sokszor nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a problémának, holott épp emiatt növekednek nagyobb intenzitással a daganatok, amelynek következtében a tüdőrák már néhány hónap alatt halálos lehet.

Amit a vízfogyasztásról csak kevesen tudnak

„Az elmúlt években figyelt fel a tudomány arra, hogy az exoszómák milyen fontos szerepet játszanak a sejtek közötti kommunikációban. Egyre több kutatás mutat rá arra is, hogy a daganatok kialakulásában hogyan alakul szerepük, amennyiben túlzottan elszaporodnak. Kezeletlen alvási apnoe esetén épp ez a helyzet” – fogalmaz a kutatást vezető David Gozal.

Állatbolondoknak itt a legjobb karácsonyi ajándék Amerikából      


Forrás: Medipress
2016. 11. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés