2024. Március 28. csütörtök
Az alvászavarok és az éhségérzet illetve az anyagcsere változásai közötti összefüggésre utaló eredményekkel zárult egy új kutatás.

A St. Luke's-Roosevelt Kórház és a Columbia Egyetem kutatói az alvás felépítésének az éhségre gyakorolt hatását vizsgálták, hogy meghatározzák, a különböző alvási szakaszok, vagy csupán az időtartam befolyásolja az étvágyat az egészséges felnőttekben. Az eredmények szerint az időtartam és a teljes alvás az egyes szakaszokban töltött százalékos aránya is összefügg a csökkent metabolikus rátával, a megnövekedett éhséggel és kalóriabevitellel (különösen zsír és szénhidrát forrásból).

Az American Journal of Physiology internetes kiadásában megjelent tanulmányhoz a kutatók Ari Shechter vezetésével 27 harminc és negyvenöt év közötti egészséges felnőtt laboratóriumi, randomizált keresztmetszeti vizsgálatát végezték el. Az alanyok két hatnapos laboratóriumi megfigyelésen estek át: az első fázisban kilenc órát alhattak naponta, a másodikban viszont csak négy órát. A szakaszok között négy hét szünetet tartottak, hogy mindenki felépülhessen a rövid alvási szakaszból, és biztosítsák, hogy a megfigyelt nők menstruációs ciklusuk ugyanazon időszakában legyenek mindkét szakaszban. Az alvás időtartamát és összetételét poliszomnográfiás vizsgálattal mérték, és az alvás egyes szakaszait percekben illetve a teljes alvásidő százalékos hányadaként rögzítették.

Mindkét kísérleti szakasz első négy napjában a résztvevők pontosan annyit ettek, amennyi a testsúlyuk fenntartásához szükséges. A negyedik napon értékelniük kellett éhségérzetüket és az egyes ételek iránt érzett vonzalom szintjét. Az ötödik napon a koplalási szakaszban a kutatók megmérték a nyugalmi anyagcserét, majd arra kérték az alanyokat, hogy az utolsó két napban tetszés szerint válasszák meg ételeiket.

Amikor összehasonlították a hosszú és a rövid alvás felépítését, és elemezték az alvás felépítése, a nyugalmi anyagcsere, a tápanyagbevitel és az étvágy összefüggéseit, kiderült, hogy a rövid alvás csökkentette a 2. alvási szakasz és a REM szakasz időtartamát és százalékos arányát, valamint növelte a lassúhullámú alvás százalékos arányát. E változások némelyike pedig a nyugalmi anyagcsere csökkenésével, fokozott éhségérzettel, valamint nagyobb mennyiségű kalória, zsír és szénhidrát bevitelével állt összefüggésben.A kutatók szerint az eredmények amellett, hogy megerősítik az alvás időtartamának jelentőségét, azt is kimutatják, hogy az alvás felépítése is jelentős szerepet játszik az alvás és az elhízás összefüggésében.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés