2024. Március 28. csütörtök
Egy többéves amerikai kutatás eredményei szerint fokozott halálozási kockázattal jár a légzéskimaradással járó rendellenesség, az alvási apnoé szindróma megléte. A kezelés hiánya tovább fokozza a veszélyt.

A Wisconsin-Madison Egyetem kutatói azt találták, hogy az alvási apnoéban szenvedő 30 és 60 év közötti felnőttek a kutatás tizennyolc éve alatt két-háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg bármely okból azokhoz képest, akiknél nem fordult elő az alváskor jelentkező légzési rendellenesség.

alvó férfi, alvási, apnoé

A halál kockázata kapcsolatban állt az alvási apnoé súlyosságával és nem volt tulajdonítható sem az életkornak, sem a nemnek, testtömegindexnek vagy a szív-érrendszeri státusznak. A súlyos apnoé háromszoros kockázatot jelentett, a kezelés hiánya pedig négyszerest – szív-érrendszeri okok miatti halálozás esetében azonban már ötszöröst.

A kutatók szerint az eredmények azt sugallják, hogy a súlyos alvási apnoé kezelése védő hatású lehet, kiváltképp a szív-érrendszeri halálozás ellen. További kutatásokra van szükség annak megállapítására, hogy a kezelés miként javítja a túlélést, az életminőséget és összességében az általános egészségi állapotot az érintetteknél.

Számítások szerint 12-18 millió amerikai szenved enyhétől súlyosig terjedő alvási apnoé szindrómában. Ilyenkor alvás közben a felső légutak periodikusan beszűkülnek vagy elzáródnak és a levegő nehezen jut be a tüdőbe; egyes esetekben a légzés néhány másodpercig, de akár percekig is leáll.

A gyakori légzésszünetek rontják az alvást és megakadályozzák, hogy megfelelő mennyiségű oxigén jusson a véráramba. Az apnoé potenciálisan súlyos egészségügyi állapotot jelent, és orvosnak kell kiértékelnie, hogy szükség van-e kezelésre.


Forrás: Medipress
2008. 08. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés