2024. Április 20. szombat
Aki négyből egy éjszakán kevesebbet alszik a kelleténél, annak a vérképéből máris látszik, hogy megnövekedtek a korai öregedéssel összefüggésbe hozható értékek – derül ki egy friss kutatásból.

Az alváshiány nemcsak rosszkedvet és munkahelyi teljesítményromlástól való félelmet eredményezhet, hanem annál sokkal rosszabb hatása is van, mégpedig az egészségre nézve. A szakértők ugyanis bebizonyították, hogy a szükségesnél csekélyebb alvás korai öregedéshez vezethet – nem érdemes tehát túl későn lefeküdni vagy túl korán kelni, még alkalmanként sem. A kutatást Judith Carroll, a Kaliforniai Egyetem munkatársa végezte 29 felnőtt bevonásával. A résztvevők mindannyian 61 és 86 év közöttiek voltak, 48 százalékuk férfi. Az alváshiányos állapotot úgy idézték elő náluk, hogy az első éjszakán alkalmazkodhattak a környezethez, a másodikon zavartalanul alhattak, a harmadikon csak éjjel 3 és reggel 7 óra között alhattak, a negyediken pedig ismét végigalhatták az éjszakát.

Minden reggel vért vettek tőlük, hogy meghatározhassák a PBMC génkifejeződést. Világossá vált, hogy egyetlen éjszakányi részleges alváshiány is megváltoztatja ennek a génnek a működését – mégpedig olyan formában, az hátrányosan befolyásolja a sejtek természetes életciklusát. Mivel a biológiai öregedés alapja éppen ez a folyamat, tehát a sejtek és a szervek elhasználódása, ezért kijelenthető, hogy az alváshiány a leépülés felgyorsuláshoz vezet. „Adataink alátámasztják a feltételezést, miszerint egyetlen éjszakányi alváshiány is olyan biológiai reakciót vált ki az idősebbekből, amelyek felgyorsítják a biológiai öregedést” – nyilatkozta Dr. Carroll. Az eredmények a Sleep című szakfolyóirat internetes kiadásában jelentek meg.


Forrás: Medipress
2015. 06. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés