2024. Április 20. szombat
Szakértők kimutatták, hogy az alkohol éppen az önuralmat szabályozó agyi területet károsítja.

A Harvard kutatói felfedezték, hogy az alkohol hatására a fogyasztók éppen azon az agyi területen szenvednek károsodást, amely az önuralmat irányítja. Ráadásul minél több alkoholt fogyaszt valaki, annál nagyobb a károsodás mértéke. Az agyi képalkotó vizsgálatok azt mutatták, hogy az alkoholistákban különösen az agy frontális lebenyének fehérállománya károsodik. A frontális lebeny egyfajta integrációs központként szolgál az összes olyan agyi terület számára, amelyek az olyan viselkedések szabályozásához fontosak, mint az önvizsgálat, a tervezés, az ítélkezés, az érvelés vagy az új viselkedések tanulása. Ha ezen az agyi területen károsodnak a fehérállományi traktusok, gátlódik az impulzusszabályozás, amely ahhoz szükséges, hogy az érintettek elérhessék vagy fenntarthassák az absztinenciát az olyan függőséget okozó anyagoktól, mint például az alkohol. Még a kevesebb alkoholt fogyasztókban is kifejezett csökkenéseket mutattak ki ezeken az agyi területeken.

Az agyat általában az agyműködést támogató sejtekből álló szürkeállományra, illetve az e sejtek csoportjai közti kapcsolatot alkotó fehérállományra osztják fel. Catherine Brawn Fortier, a Harvard orvosi karának professzora elmondta, most már tudjuk, hogy az alkohol a szürke- és a fehérállományra egyaránt hatást gyakorol, de legnagyobb mértékben mégis a frontális lebenyt károsítja. Az itt lévő agyi területek felelősek az új információk tanulásáért, és ami még fontosabb, az önszabályozásért, az impulzuskontrollért és az összes komplikált emberi viselkedés módosításáért. Más szóval, az alkohol éppen azok az agyi területek károsodnak, amelyek a legfontosabbak lennének az alkoholizmus kontrollálásához, és minél több alkoholt fogyaszt valaki, annál nagyobb mértékű lesz a károsodás.


Forrás: Medipress
2014. 11. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés