2024. December 02. hétfő
Az agy teljes besugárzása memória- és gondolkodási zavarok forrása lehet, ellenben nincs túlélési előny – hangzott el az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság tudományos találkozóján.

Az agyi áttétek kezelésében bevett gyakorlat volt az agy teljes besugárzása, ellenben a Mayo Klinika (Rochester, Egyesült Államok) a mellékhatások miatt most megkérdőjelezték a módszer létalapját. Vizsgálatukba 213 olyan beteget vontak be, akiknél az elsődleges tumor agyi áttétei jelentkeztek, mintegy felüknél a klinikusok célzott, másik felüknél teljes agyi besugárzást alkalmaztak éveken keresztül. A betegek mindegyikének maximum három agyi góca volt, maximum három centiméter átmérővel.

Dr. Jan Buckner professzor és munkatársainak utánkövetéses vizsgála alapján a teljes agyi besugárzáson átesett betegek mintegy 92 százaléka élt át memóriát, vagy verbális működését érintő zavart. Ezzel szemben a célzott kezelés – amikor a sugarat milliméteres pontossággal fókuszálták a daganatos gócra – csupán 64 százalékban járt nem kívánt mellékhatásokkal. Statisztikai adatok szerint az Egyesült Államokban évente 400 ezer esetben terjed át a daganat más szervre, ebből 200 ezer esetben az agy érintett. A leggyakrabban a tüdőrák és az emlőrák ad agyi áttéteket.


Forrás: Medipress
2015. 06. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -