Buresch Györgyi, az SZTE sürgősségi betegellátó önálló osztály diplomás ápolója - a rekordkísérlet főszervezője - hangsúlyozta, az újraélesztést megkezdeni és esetleg közben kisebb hibákat ejteni még mindig jobb, mint semmit sem tenni. Így kijelenthető, hogy a laikusok a mentési lánc kulcsszereplői.

A motiváció és a készség mellett, a krízishelyzetben való helytállás és döntéshozatal képessége is fontos eleme a hatékony, laikusok által történő segélynyújtásnak. Az újraélesztés egyszerű pszichomotoros készségei már iskoláskorban hatékonyan elsajátíthatók. Éppen ezért a gyermekek fejlődésének részévé kell tenni ezt a készséget, rendszeresen ismétlődő képzésekkel - hangsúlyozta a szakember.
Az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja alkalmából szervezett rekordkísérlet két turnusban zajlik majd, az általános iskolások, a gimnazisták és a szakközépiskolások egymást váltva sajátíthatják el az újraélesztés technikáját. A laikusok oktatását a sürgősségi osztály munkatársai mellett, az Országos Mentőszolgálat szakdolgozói vállalták magukra.
A diákcsoportok oktatását követően, 16 órától rendezvény megnyitja kapuit a szülők és a különböző cégek munkatársai előtt, akik maguk is elsajátíthatják az alapszintű újraélesztéshez szükséges ismereteket.