2024. December 22. vasárnap
Sokan úgy vélik/vélték, hogy az erotikus képek jobbára csak a férfiakra hatnak izgatólag, a női lélek ennél finomabb. Kiderült azonban, hogy árnyaltabb a kép.

Amerikai kutatók szerint ugyanis a nők agya legalább olyan erősen reagál az erotikus tartalmú látványra, mint a férfiaké. A tudósok azt követően jutottak erre a megállapításra, hogy 264 nő esetében megvizsgálták az agy hullámainak elektromos aktivitását, úgy, hogy közben a kísérleti alanyoknak különböző – nem csupán erotikus tartalmú képeket – mutattak.

Szex

A szakemberek úgy vélték, hogy mind a kellemes, mind a kellemetlen témájú képek gyors reakciókat váltanak ki a résztvevőkben, arra azonban nem számítottak, hogy a legerősebb reakciókat (20%-os növekedés) a szexszel kapcsolatos ábrázolások váltják ki.

Arra is fény derült, hogy az erotikus képek befogadásakor más agyi struktúrák aktivizálódnak, mint a többi kép esetében. A lehetséges magyarázatok között van az is, hogy a jelenség oka az evolúciós változásokkal hozható összefüggésbe: agyunk a sikeres szaporodás érdekében úgy van programozva, hogy az erotikus tatalmú képekre különös figyelmet fordítson.


Forrás: Brain Research

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés