A depresszió elsősorban érzelmi (például lehangoltság, szorongás) és vegetatív (pl. alvászavar) tünetekkel jellemzett betegség. Éppen ezért nem meglepő, hogy felismerése és kezelése során elsősorban ezek a tünetek állnak előtérben. Pedig a depresszió olyan betegség, ami gyakran nagyszámú, különféle testi tüneteket, elsősorban fájdalmakat okoz.
A depresszió kialakulásának hátterében különböző agyi pályák zavart működését feltételezik, melyet bizonyos ingerületátvivő anyagok (szerotonin, moradrenalin) hiánya okozhat. A legújabb tudományos vizsgálatok arra következtetnek, hogy ugyanezek az anyagok szerepet játszanak a fájdalomérzet kialakulásában is. Pontosabban a gerincvelő fájdalomérző pályáit olyan módon szabályozzák, hogy a normális testi ingerek által keltett érzeteket az ember ne fájdalomként élje meg. Ezek hiányában azonban a fájdalomküszöb csökkenhet. E feltételezés kapcsolja össze a depresszió jellemző tüneteit azokkal a fájdalmakkal, amelyet a depressziós betegek gyakorta éreznek.
Egy nemrégiben elvégzett felmérés alapján a magyar pszichiáterek véleménye szerint betegeik több mint felénél (55 százalékánál) jelentkeznek depresszióhoz társuló fájdalmak. A leggyakoribb panaszok: fejfájás, derékvagy hátfájás, nyaki, hasi vagy ízületi fájdalmak.
Már több mint egy évtizede annak, hogy tudományos publikációban rámutatattak amerikai szakemberek arra, hogy az alapellátásban a depressziós betegek akár 80 százaléka is kizárólag testi tünetekkel, elsősorban fájdalmakkal jelentkezik. Azonban sok orvos ilyenkor nem veszi figyelembe a depresszió lehetőségét, és csak a testi (szomatikus) okok aprólékos és alapos feltárására helyezi a hangsúlyt. Erre egyébként jellemzően akkor kerülhet sor, ha az érintett fáradtságra, energiahiányra, és „megmagyarázhatatlan” testi fájdalmakra panaszkodik, érzelmi vagy vegetatív tünetek nélkül. Éppen ezért túlságosan hosszú idő telik el addig, amíg a beteg megfelelő, pszichiáteri segítséget kap.
Teljes gyógyulás: csak maradványtünetek nélkül
Ma már általánosan elfogadott irányelv, hogy a depressziós beteg kezelésében valamennyi tünetet meg kell szüntetni ahhoz, hogy az érintett elérje a teljes felépülést. A klinikai vizsgálatok eredményei szerint azonban a jelenleg legelterjedtebb terápiák alkalmazása mellett a betegek 60-70 százaléka nem éri el a teljes tünetmentességet.
A visszamaradó, ún. maradványtünetek rontják a betegek életminőségét, és gyakran akadályozzák munkájuk, vagy akár a mindennapi teendőik elvégzését is, azáltal, hogy gyakoriak a különböző fájdalmas testi tünetek. A maradványtünetek háromszorosára növelik a visszaesés kockázatát, azaz amíg a teljesen felépült betegeknek pusztán negyede, addig a maradványtüneteket mutatók több mint háromnegyede újból megtapasztalja a betegség sötét mélységeit.
A legfrissebb tudományos eredmények immár közvetlenül rámutattak arra is, hogy depresszióhoz társuló fájdalom esetén a beteg bizonyíthatóan lassabban indul el a gyógyulás útján, és a kezelése a szakemberek számára is nehezebb feladat.
Végezetül fontos leszögezni: nem minden depressziós küzd testi fájdalmakkal, mint ahogy a megmagyarázhatatlannak tűnő fájdalom sem a depresszió biztos jele. Mindazonáltal tudományos tény, hogy – klinikailag igazolt depresszió és társuló fájdalmak esetén – a pszichés és a testi tünetek együttes kezelése gyorsabb, sikeresebb felépülést eredményezhet.