Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Az első szemüvegek kvarclencsékkel készültek, ugyanis az optikai üvegeket csupán később fejlesztették ki. A lencséket két, csontból, fémből vagy bőrből készült keretbe illesztették, melyeket középen összecsavaroztak. Ez a fordított V-alakú eszköz került fel viselője orrára, melyet nem is volt olyan egyszerű a megfelelő helyen tartani. A később hozzáillesztett selyemszalagok sem hoztak sok javulást, hiszen rugalmas anyagok lévén csupán a lepottyanástól óvták a szemüveget, a különböző félrebillenésektől már kevésbé.
Talán hihetetlen, de a stabil rögzítés módszerét, a szemüveg két oldalán húzódó merev szárakat csak közel 350 év múlva találták fel. Állítólag 1730-ban egy londoni optikus, bizonyos Edward Scarlett szerelt először merev szárakat a lencsékre, melyek a nagyobb stabilitás érdekében a fülön támaszkodtak meg. A csuklópántos szárrögzítés további 20 évet váratott magára, 1752 James Ayscough készítette el a mai napig használt kötés ősét. A színes lencsék alkalmazása sem mai módi, a 18. századi látszerészek türkiz, zöld, sárga és vörös lencsével készült szemüvegeket is tartottak a kínálatukban, melyek már akkor is nagy népszerűségnek örvendtek.
A bifokális lencsék kifejlesztése (1780 körül) az amerikai államférfi, Benjamin Franklin nevéhez fűződik, akinek mind rövidlátása, mind pedig távollátása korrekciójához szemüvegre volt szüksége. A feltaláló, megunva, hogy állandóan cserélgetnie kell a szemüvegeit, úgy döntött, készít egy olyan szemüveget, melybe két különböző törőerejű lencsét épít. Franklin lencséit még a keret fogta össze, később azonban a nagyobb stabilitás érdekében inkább összeragasztották a pluszos és mínuszos üvegeket. Ma az ilyen szemüvegek lencséit egy üvegből készítik, annak bizonyos részét konvexre, másik részét pedig konkáv formára csiszolva állítják be a megfelelő dioptriaértékeket.
A szemüvegek históriája nem lenne teljes a kontaktlencsék említése nélkül, melyek története meglepő módon egészen a 16. századra nyúlik vissza. Számos forrás szerint a korát más területeken is messze megelőző Leonardo da Vinci írt először a cornea (szaruhártya) optikai hatása kiiktatásának lehetőségéről. Természetesen akkor ez merőben elméleti kérdés volt, már ha nem fantazmagória: a korabeli technológia ahogy sok minden mást da Vinci ötletei közül úgy ennek kipróbálását sem tette lehetővé.
Először W. Herschel (1827) angol fizikusnak jutott eszébe az az ötlet, hogy a szemüveg voltaképpen helyettesíthető egy közvetlenül a szemre helyezett lencsével. Kísérletei eredményeképpen megállapítást nyert, hogy a lencsék és a szem közötti folyadék elegendő adhéziós kötést ad, azaz a lencse együtt mozog a szemmel. A 19. század végének technikája azonban még nem tette lehetővé, hogy emberi viselésre is alkalmas kontaktlencséket állítsanak elő
Már csak a viselhetőség volt probléma: az első kontaktlencsék még meglehetősen nagyok voltak, és nem is lehetett túlzottan hosszú ideig viselni őket. A fejlődés azonban nem állt meg. Egyre finomabb és finomabb, az emberi szem anatómiai adottságaihoz mind jobban alkalmazkodó lencsék születtek. A kemény lencsék után, a speciális műanyagok megjelenésével egyre lágyabb és puhább, egyre jobb légáteresztő tulajdonságú és egyre magasabb víztartalmú lencsék jelentek meg a piacon, melyeknek kezdeti rendkívül magas ára mára a szemüvegekkel jóformán azonos szintre csökkent.
A következő lépés sokak szerint a látáshibák műtéti korrekciója, mellyel egyszer s mindenkorra megszabadulhatunk a szemüvegektől. Talán így van, azonban ne felejtsük el, hogy a szemüveg mára divatcikké is lett, s ahogy régen, úgy még ma is az okos és művelt személyiség látszatát kelti nem egy embertársunkban. Ne írjuk még le a szemüvegeket!
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
