Az iparosodott országok férfinépességének körében egyre fokozódó terméketlenség valószínűleg összefüggésben áll a környezeti mérgekkel.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egyre nő az érdeklődés a tisztán növényi összetételű élelmiszerek iránt, a vegetáriánus termékeknek azonban még mindig nincs pontos definíciójuk. Emiatt fordulhat elő, hogy sok, vegetáriánusnak tűnő termékben állati összetevők is vannak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Lassan, de továbbra is nő a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon, ahol a vírus hordozóinak 70-80 százaléka férfi, de egyre több körükben a fiatal nő.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A vegetatív és minimális eszmélet állapotában lévő betegek az éberség jeleinek mutatása nélkül is képesek tanulni, vagyis részben tudatuknál vannak. Ezek alapján a jövőben képalkotó eljárások nélkül is meghatározható lehet a beteg tudatállapota.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Áttörést értek el amerikai és thaiföldi kutatók az AIDS elleni küzdelemben: vizsgálataik szerint az általuk kifejlesztett vakcina több mint 30 százalékkal csökkenti a betegséget terjesztő HIV-vírus fertőzésének kockázatát.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Érdemes lenne a karcinóma szó helyett kevéssé ijesztő nevet használni a tejcsatornából kiinduló emlődaganat korai formájára, javasolták amerikai szakértők.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Donorszerv hiányában rengeteg szívátültetésre váró beteg szorul szívműködésének támogatására.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Olyan diagnosztikus eljárás kifejlesztésén dolgoznak egy uniós konzorcium keretében magyar kutatók, amely alkalmas lehet a mell- és vastagbélrákos pácienseknél arra, hogy vérvizsgálattal megjósolják a betegség kiújulásának valószínűségét.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Hatékony a magyar vakcina az új típusú influenzavírus ellen – mondta Bujdosó László, a Nemzeti Pandémiás Bizottság elnöke csütörtökön Budapesten. A felnőtteknél a tesztek befejeződtek, és biztosak abban, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézettől az oltóanyag megkapja a forgalomba hozatali engedélyt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Vérzéses tüdőgyulladása volt annak a 34 éves férfinak, aki szerdán halt meg és a boncoláskor derült ki, hogy H1N1 vírus volt a szervezetében – közölte az egészségügyi miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1718. | 1719. | 1720. | 1721. | 1722. | 1723. | 1724. | 1725. | 1726. | …következő ›utolsó »






