A férfiak kevesebb időt töltenek az üzletekben, nem téblábolnak feleslegesen, és általában meg is kapják azt, amiért indultak. Míg a nők havi szinten csaknem hét órát töltenek vásárlással, addig a férfiak csak ötöt.
A felmérés azt is kiderítette, hogy tíz nőből nyolc rendszeresen tér haza olyan holmival, amit eredetileg nem akart megvenni, a férfiak harmada azonban azt állította, hogy mindig megkapják azt, amit szeretnének.
„A nők valószínűleg élvezik a vásárlást, de a felmérés szerint a férfiak sikeresebbek ezen a területen – idézte a Daily Express a felmérést végző Kodak cég szóvivőjét. A nők gyakrabban sétálgatnak lassan fel-alá az üzletekben, több ruhát is felpróbálnak, mielőtt rászánják magukat a vásárlásra. Még így is gyakran előfordul, hogy a tervezett dolog helyett egy csomó más holmit vesznek meg. Mivel a férfiak annyira gyűlölik ezt a tevékenységet, sokkal hatékonyabban végzik azt. Bemennek az üzletbe, megveszik, amire szükségük van, és már mennek is.”
A háromezer brit nő és férfi bevonásával készített tanulmány azt is felfedte, hogy a férfiak jobban bánnak a pénzzel. 56%-uk nyilatkozott úgy, hogy hajlandó megvárni egy leértékelést, hogy megvegye, amit szeretne. Továbbá a férfiak 70%-a inkább költ több pénzt minőségi termékekre, melyek tovább tartanak, míg a nők inkább mindenből a legolcsóbbat veszik, minőségtől függetlenül.